Finnováció

Sikeres könyvbemutatót szervezett egyesületünk a tiszteletbeli finn konzullal, Neubauer Edittel együttműködésben a Villa Medici Hotel konferenciatermében.

Célunk az volt, hogy Dr. Albert József professzor emeritusnak, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanárának szakértő és kedvcsináló ajánlásával a közművelődési és oktatási intézmények könyvtárainak, társadalmi kérdések iránt érdeklődő szakembereknek mutassuk be és adjuk át a „100 szociális innováció Finnországból” című könyvet.

Finnováció

Tímár Veronika a VEMAFI nevében köszöntötte a megjelenteket, és bevezetésül a „szaunameleg” május végi napon felolvasta Annikki Nelinnek Rovaniemiből a napokban érkezett magyar nyelvű levelét:

„…..Ma volt a nagy Rovaniemi teplom tele hallgatókal, amikor a Lappföld katonazenekar+három énekkar + négy szólista előadták a magyar Hidas Frigyes Requiemet.

A zenemű nagyon szép és hatásos volt, és a közönség is elégedett volt. Örültünk neki!

Ma volt öröm napja azért is, hogy végül indult Ounasjoki-folyó vastag jégtakarója úszni a tenger felé. Az nagyon későn történt – soksor korábban már áprilisban indult a jég a folyókból. Azért azt nagyon vártunk, és amikor az végül történt, sokan jöttek az emberek a folyó partjához azt csodálni és örülni is……”

Ez alkalommal közel félszázan voltunk együtt a tiszteletbeli finn konzulátuson.

Közöttük szép számmal az iskolák: a Vetési, Lovassy, Ipari, Dohnányi, Jendrassik, Deák, Simonyi, a Hittudományi Főiskola és a Pannon Egyetem képviselői, továbbá a Városi Önkormányzat Szociális Irodájának, a Megyei Könyvtárnak és az Evangélikus Gyülekezetnek, civil szervezeteknek, közigazgatási szervezeteknek a reprezentánsai, megyei és városi önkormányzati szakemberek.

A Veszprém TV interjúkat készített és tudósítást tett közzé a rendezvényt követő napon a könyvbemutatóról az esti Híradásban.