Az egyesület tagjai házigazdaként, mentorként segítik az ide érkező finn állampolgárokat, csoportokat, diákokat és egyéni turistákat. Az egyesület tagsága szívesen tesz eleget az önkormányzattól, a városban működő oktatási-, kulturális-, egészségügyi-, szociális intézményektől érkező felkéréseknek, és szakmai segítséget nyújt a magyar-finn kapcsolatok sokoldalú fejlesztéshez.
Az Egyesület kezdeményezője és segítője volt többek között Veszprém város finn nyelvű imázs kiadványa megvalósításának. A finn nyelvű kommunikáció előnyeire építve folyamatos kapcsolatot ápolunk a magyarországi finn közösségekkel, a Magyar – Finn Társaság rendezvényein nemcsak az egyesületi tagságot, hanem városunkat - a „királynék városát „mint vonzó turisztikai célpontot is – képviseljük, szorgalmazva a magyar - finn programok Veszprémbe történő megrendezését. Ennek szép példája a magyar - finn intenzív nyelvi tábor – három alkalommal történt – itteni megrendezése is.
A Veszprémi Magyar – Finn Egyesület meghívására Jari Vilén finn nagykövet, kinevezését követően, minden évben ellátogatott Veszprémbe. 2007-ben bemutatkozó látogatásai során az elsők között kereste fel Egyesületünket, majd 2008-ban részt vett Egyesületünk 25 éves jubileumi konferenciáján, 2009-ben meghívásunkat ismételten elfogadva a Pannon Egyetemen tartott nagy sikerű előadást a finn oktatási rendszerről. Előadásán több mint száz érdeklődő jelent meg, többek között finn kapcsolatokat kereső civil szervezetek képviselői, oktatási intézmények tanárai, diákjai.
Az Egyesületet több alkalommal is felkereste magyarországi, illetve veszprémi látogatásai során Esko Lotvonen a Lapin Liitto (Lappföldi Önkormányzatok Szövetsége) vezetője is. Vendégünk volt Mauri Gardin Rovaniemi város polgármestere és Heikki Autto, Rovaniemi város önkormányzata döntéshozó testületének elnöke is.
Kérésünket meghallgatván Rovaniemi város küldötteként 2004-től rendszeresen városunkba látogat a lappföldi Mikulás is. A Kukkantó Baráti Kör Egyesülettel közös szervezésben, az INweb Informatika támogatásával remélhetőleg ez év decemberében is látogatást tesz Veszprémben a gyermekek legnagyobb örömére.
2010 őszén történt vörösiszap-katasztfrófában a 40 környező települést könyvekkel ellátó devecseri városi könyvtár autója teljesen megsemmisült. A Finn – Magyar Társaság Satakuntai Szervezete gyűjtést szervezett, és egyesületünkhöz fordultak, hogy segítsünk eldönteni, milyen célt jelöljenek meg az adomány számára. Egyesületünk a devecseri könyvtár autóvásárlásának támogatását kérte, amelyet a finnek nagy örömmel fogadtak. Pori után a rovaniemi Lapin Lauluveikot kórus, a Finn–Magyar Társaság Sodankylä-i és Rovaniemi Tagozata is csatlakozott a kezdeményezéshez. Segítségüknek köszönhetően 5800 Euro összegű adományt sikerült összegyűjteni, így a könyvtár 2011 májusában átvehette az új autót, egy Renault Kangoo gépkocsit.
A Veszprémi Magyar – Finn Egyesület a Magyar – Finn Társaság tagja.
Programjairól rendszeresen tudósít a Napló és a VeszprémTV, illetve hírközlési lehetőséget biztosít még az MTI és a CivilHangar.hu is.








