Kilencedik jelentés

Egészen pontosan emlékszem, január másodikán dél körül történt – amikor barátnőimmel kicsi bérautónkban a híres síparadicsom, Levi felé vettük az irányt – hogy mintegy kéthónapnyi „kaamos” után először pillantottam meg a napot! Szinte áhítattal néztem a horizont peremén feltűnő narancssárga korongot, mely azonban egy pár perc elteltével mogorván vissza is húzódott a látóhatár mögé.

Apropó, kicsi bérkocsi. Szeretnék megosztani Önökkel egy Lappföldön nagyon is mindennapi kalandot, melyre azonban sem Közép-európai barátnőim, de még én sem, voltunk felkészülve.

Ott kezdeném a történetet, hogy szilveszter estéjén hatalmas, süvöltő hóvihar tombolt Sodankyläben. Keresztül fújt kabáton, lakáson, egyszóval a barátságtalanabbik fajtához tartozott, s mi, kényes „európai” lányok, őszintén meglepődtünk, hogy finn barátainknak eszük ágában sem volt „egy kis hóesés” miatt lemondani a szilveszteri programot. Felszedelőzködtünk hát, s három autóval nekivágtunk az öt kilométeres útnak a buli helyszínéig. A főúton ugyan lehetett közlekedni, de a mellékutakat fél méteres hó borította, s az erősebb autókkal úgy kellett utat törni a természetes akadályban. Megfordult ugyan a fejünkben, hogy ha teljesen befúj bennünket a hó, nem fogunk tudni másnap visszatérni a civilizációba… de mivel komoly készleteink voltak chipsből és otthonról érkezett házi pálinkából, úgy gondoltuk, vállaljuk a rizikót.

Miután a hóvihar egy pár óra elteltével alább hagyott, maradt a hideg és a hóesés – no de ki bánja, ha vár a forró szauna, a szaunától pedig pár lépésnyire a befagyott tó jegébe vágott lék, az „avanto”?! A szauna-avanto-szauna különleges ínyenc programnak számít még Finnországban is: hiszen a lék vizét egy felszín alatti keringető rendszerrel tartják nulla fok feletti hőmérsékleten, hogy be ne fagyjon. A mintegy nyolcvan fokos hőmérséklet-változás pedig jó fizikumot, erős szívet kíván.

Ilyen idillikusan extrém (avagy extrémül idillikus) körülmények között köszöntött ránk az újesztendő, s hamarosan haza kellett indulnunk. Autó-konvojunk élén barátnőm haladt kicsi bérkocsinkkal, s talán nem lenne túlzás, ha azt írnám: felettébb megfontoltan vezetett. Lassúságának okára másnap jöttünk rá, amikor egy benzinkútnál barátságosan felhívták a figyelmünket arra, hogy autónknak csak három keréknyoma van: a jobb hátsó futómű befagyott. Az előző napi vihar jókora adag havat hordhatott a kerékre, amely éjszaka ráfagyott. Szerencsére egy kancsó forró vízzel hamar lehetett orvosolni a bajt, s mivel nem tettünk meg nagy távolságot a bejegesedett kerékkel, az autóban sem okoztunk kárt.

Aznap láttuk először a napot, mely azonban meleget még nem adott. Ezt szemléltetendő szeretnék megosztani Önökkel még egy, utolsó rövid „sztorit”.

A karácsonyi szabadság után januárban az élet újra visszazökken a régi kerékvágásba.

A „tipaton tammikuu”, vagyis „józan január” jegyében a finnek – különösen az ünnepek dínom-dánomjai után – nagyon is visszafogott, szerény életmódot és étkezéseket folytatnak. Így aztán a munka és iskola egyhangúságába csak az idei tél rekord-hidegje tudott egy kis didergést vinni: hölgyeim és uraim, büszkén jelenthetem, hogy kibírtam a mínusz harminchat fokot!

Ezen a fagyos napon, az iskolából a munkába igyekezvén, dél tájt ismét kisütött a nap! Bori barátnőmmel úsztunk a boldogságban, s megálltunk a befagyott Kitinen folyó feletti hídon, hogy a nap felé fordulva kissé átmelengessük elgémberedett tagjainkat. Becsuktam tehát a szemem, és élveztem a napsütést… ám a fényes égitest fényt adott csak, meleget nem. Így aztán hiába akartam kinyitni a szemem, hogy mérgesen tovább induljak: az a pár másodperc elég volt ahhoz, hogy szempilláim lefagyjanak, s csak többszöri próbálkozás után tudtam újra felnyitni őket.

Többen kérdezték már tőlem, lehet –e érezni a különbséget mínusz húsz és mínusz harminc fok között? Lehet –e érezni a „még hidegebb”-et mínusz húsz után?

A válaszom: természetesen lehet, hiszen a „hideg relatív. A lappföldi télben a nulla fok kellemesen langyos, ilyenkor az ember leánya harisnyanadrágba és szoknyába bújtatja végre nem fázó lábait. Mínusz tíz fokig még kellemes a hideg, tökéletes a kinti tevékenységek, sportok űzésére. Mínusz tizenöt fok alatt már nem szégyen a didergés, de a mínusz harminchat fok… az már igazán hideg!

Sugár Ágnes
Egyesületi tag