Ötödik jelentés

Kedves magyarországi finn-barátok!

 

Finnországban hivatalosan véget ért a nyár: augusztus elején menthetetlenül megkezdõdött a tanítás az iskolákban. A dolgos, eseményekben gazdag nyári hónapok után most eljött az én idõm, hogy szabadságra menjek – mielõtt azonban leszállok a Rovaniemi és Helsinki között közlekedõ éjszakai vonatról és megkezdem a pihenést, szeretnék beszámolni Önöknek nyári kalandjaimról a Jutarinki néptáncegyüttessel.

A Juhannus alkalmából rendezett dínom-dánom után (amelyrõl már olvashatott a tisztelt közönség), július végén a Jutarinki felkerekedett, hogy részt vegyen egy Norvégiában megrendezett skandináv néptáncfesztiválon.

Utunk Svédország vadregényes vidékén át vezetett, de bármennyire is kárpótolt a táj szépsége a zötykölõdéssel töltött órák kellemetlenségeiért, a kétnapos buszút után a legszebb pillanat mégis a megérkezésé volt. Oslo-tól mintegy kétszáz kilométerre, a tengerparton fekvõ Porsgrunn-ben került sor arra az ifjúsági néptánc-találkozóra, amelyre a dán, finn, grönlandi, izlandi, norvég, valamint svéd nemzetiségû fiatalokkal együtt érkeztünk. A négynapos nemzetközi fesztivál egyetlen „kakukktojásaként” igazán szerencsésnek éreztem magam, hogy bepillanthatok a skandináv néptánc kultúrájába. Érdekes volt megfigyelni az egyes népek táncai és népviseletei közötti különbségeket, hasonlatosságokat. A szebbnél szebb ruhák forgatagában (szó szerint forgatagban, hiszen laikusként a kör alakú formáción, mint gyakori táncelemen, akadt meg a szemem) a gyermekek, fiatalok mellett az õket kísérõ felnõttek, sõt idõsek is önfeledten ropták a táncot.

Természetesen a szívemhez legközelebb mégis a „mi ifjaink” bemutatói álltak. A Jutarinki két tánccsoporttal is képviseltette magát: a serdülõ lányokból álló Jutatokka-val, valamint a 8-9 évesekbõl álló gyermek-tánccsoporttal.

Alig kopott le kényes „finn” bõrünkrõl a norvég tengerparton rápirított szín, máris újabb kaland vette kezdetét – ezúttal hazai földön, Sodankylä-ben. Az immár 18. alkalommal megrendezett „Európa Camping” nevû ifjúsági tábor idén nyáron Lappföldön várta a fiatalokat, hat különbözõ országból.

Az elõkészületek nem kis idõ- és energia-ráfordítást igényeltek, az eredmény azonban mindenért kárpótolta a szorgalmas csapatot: a tábor brit, finn, lett, magyar, német és svéd résztvevõi 13 és 20 év között, tinédzserkori nehézségek, végeláthatatlan szúnyogok-hadak és nyelvi nehézségek ellenére is, lelkesen vettek részt valamennyi programon. Tettünk bicikli-túrát a Pyhätunturi „szent vízeséséhez”, sütöttünk makkara-t (se nem virsli, se nem krinolin, se nem kolbász – aki tudja, kérem segítsen!?), énekeltünk a tábortûznél, szauna után megmártóztunk a mintegy 15°-os Pyhäjärvi-ben (szent tóban), megismerkedtünk a rénszarvas-tartás rejtelmeivel, és saját magunk készítettünk ajándékokat az otthoniaknak. S mivel Merja Leinonen táborvezetõnk egyben a Jutarinki vezetõje is, természetesen a néptánc-bemutató sem maradhatott el – mindannyiunk legnagyobb örömére.

Magával ragadó néptánc-programját a Jutarinki Magyarországra is elhozta. A tíz fiatalból és két vezetõjükbõl álló lappföldi csapat augusztus elején Veszprém megyébe látogatott, és számos fellépéssel gazdagította a Balaton-part kulturális kínálatát.

A híres magyar vendégszeretet, a perzselõ napsütés, a változatos programok és a pihentetõ strandolás mellett a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület tagjai is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ez az utazás is emlékezetes maradjon. Merja és a Jutarinki nevében tehát ezúton is köszönöm a sok segítséget, baráti odafigyelést.

Egyetlen dologban azonban még a sok jóakaró sem tudta enyhíteni a honvágyat: egyik fellépésük alkalmával, miután a fiatalok a legnagyobb 30°-os hõségben hõsiesen végigtáncolták a programot gyapjúkesztyûben, az öltözõben megkérdeztem tõlük: Hogyan tudnék segíteni? Az egyik táncos fiú, Anssi-Petteri, csapzottan, izzadtan, de nagyon õszintén csak ennyit mondott: Szerezz egy kis havat!

Sugár Ágnes

egyesületi tag