A hetedik jelentés

 

Kedves magyarországi finn-barátok!

 

A legutóbbi „virtuális találkozásunk” óta eltelt másfél hónap alatt Lappföld új ruhát öltött, melyben ismét egészen más arcát mutatja.

Október végén nagy, fehér pelyhekben csendesen elkezdett hullani a hó. Hullott bolyhos pelyhekben, szállingózott szemcsés dara formájában, esett szúrós esõként, vagy áthatolhatatlan ködként telepedett ránk. Akárhogyan is, osztatlan sikernek örvendett, hiszen nem csak tisztán és felemelõen fehérré varázsolta a tájat, hanem általa új értelmet nyertek a szabadban eltöltött órák is: elõször is, mindenki boldogan elõkotorta a frissen esett hó alól az ún. „potkuri”-t, magyar fordításban taposószánt. Ez nem annyira a közlekedés meggyorsítására (hihetetlen, de a finnek akkor sem sietnek, ha sietnek), mint inkább biztonságosabbá tételére szolgál, s irigykedve nézem a csomagjukat a széken szállító, magabiztosan tovasikló idõs néniket: milyen jó lenne egy ilyen az én nagymamámnak is! Ugyanakkor ne higgyük azt, hogy télen le kell mondanunk a „zöld” közlekedés más fajtáiról: egyrészt cseppet sem meglepõ módon a kerékpárokra is lehet téli gumit kapni (kis szögecsek állnak ki belõle, hogy jobban tapadjon), másrészt viszont az extrém sportok kedvelõi lemondanak errõl, és kopott nyári gumikkal bicikliznek a havon-jégen.

A hó ugyanakkor remek játszótárs is – íme egy Magyarországon kevésbé ismert recept a kreatív szórakozáshoz: szereljünk össze egy felül és alul nyitott dobozt, s töltsük meg hóval. A dobozban a hó tömören kell, hogy álljon, tapossuk tehát bele alaposan. A hidegtõl függõen pár órán át hagyjuk állni, majd távolítsuk el a doboz falait. Az így keletkezett összefagyott hótömböt azután fûrészel, vésõvel és fantáziától illetve készlettõl függõen egyéb eszközökkel alakítsuk a kívánt formára: egyszerû például a házikó, fenyõfa, madár, szánkó stb. elkészítése. Helyezzünk eléje gyertyát, és kész! A fény és árnyék játéka miatt, minél több a mélysége (rovátkák, bevésések által), annál mutatósabb lesz a hószobrunk!

Úgy esett, hogy ugyanígy október utolsó hetére esett az egész Finnországban megrendezett „Magyar Hét” is. Természetesen Sodankylä-ben is nagy volt a készülõdés: a szintén itt-tartózkodó székesfehérvári cserediákkal, Borival együtt egy rövid filmmel, fotókkal, prezentációval készültünk bemutatni Magyarországot, a Jutarinki magyar néptánccal egészítette ki produkciónkat, a helyi Finn-Magyar Egyesület pedig finom mézeskaláccsal járult hozzá a sikerhez. Négy nap leforgása alatt hat iskolában jártunk, kilenc elõadást tartottunk, s több mint ötszáz diáknak tanítottuk meg –többek között- azt, hogy „köszönöm”. Ezzel egy idõben érkezett Sodankylä-be egy csoport Révfülöprõl, akikkel szintén nagyon kellemes órákat töltöttünk együtt, s akiknek ez úton vagyok hivatott átadni lappföldi vendéglátóik üdvözleteit.

Végezetül szeretném még egy élményemet megosztani Önökkel, mégpedig mindannyiunk kedvenceirõl: a rénszarvasokról. Egyik kolleganõm, Maritta révén volt szerencsém részt venni a rénszarvasok számlálásán és szelekcióján, az ún. „erotus”-on. Ilyenkor a tenyésztõk az adott területen legelészõ rénszarvasokat összehajtják egy karámba, ahonnan azután kb. harmincas csoportokban egy másik, kisebb karámba terelik át õket. Itt történik az állatok beazonosítása (a fülükbe vágott jel segítségével), majd a gazda dönt saját rénje sorsáról: vagy levágásra ítéli, hogy az állat teljes mértékben felhasználásra kerüljön; vagy pedig újra megjelöli, paraziták elleni injekciót ad neki és szabadon engedi a szarvasokat. Mindez a valóságban persze nem kis kavarodással, pata-dobogással, kurjongatással, és adott esetben lasszó-lengetéssel történik, hiszen az állatok –mi sem természetesebb- nem hagyják magukat, s néha valóban „röptében” kell elkapni õket, agancsuknál fogva, hogy a felelõs döntéshez szükséges gyors vizsgálatot el lehessen végezni rajtuk. Az erotus végeztével valamennyi gazda számot vet állatai számáról és állapotáról – mint azonban megtudtam, ezen információk szigorúan bizalmasak, s a rénszarvastenyésztõ legféltettebb titka állatainak tényleges száma.

A dolgos november után a december több pihenéssel és szórakozással kecsegtet, hiszen jön a Karácsony, de elõtte még a „kiskarácsonyok”, finnül „pikkujoulu”-k idõszaka. Ám ezekrõl majd csak legközelebb számolok be… addig is hadd búcsúzzam azzal a mondattal, amelyet Lappföldön, a „kaamos” idõszakában (amikor ugyanis nem jön fel a nap a horizont fölé), délután 2 óra után már nyugodt szívvel használhat az ember: hauskaa iltaa kaikkille! Vagyis: szép estét mindenkinek!

Sugár Ágnes
egyesületi tag