Beszámoló a Veszprémi Magyar – Finn Egyesület 2010. évi munkájáról, a megvalósított programokról



Továbbiakban ismertetjük a megvalósult programokat:

Február 1-jei vezetőségi ülést Február 4-én, a szokásos évi taggyűlés követett az egyesületnek otthont adó Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Kisfaludy termében.

Február 16-án részt vettünk a Külügyi Börzén, a Pannon Egyetem aulájában. Az 5. Külügyi Börze célja, hogy az érdeklődők – elsősorban az egyetemi polgárok – első kézből tájékozódhassanak külföldi ösztöndíjakról, munka- és tanulási lehetőségekről. Az egyesület információkkal segítheti a hallgatók programjának megvalósítását, abban a reményben, hogy néhányan közülük csatlakoznak a közösségünkhöz.

Körlevelek kiküldésével ismét szorgalmaztuk az országosan meghirdetett FINN HÉT megrendezését a VESZPRÉMI ISKOLÁKBAN. Február 15-22. között az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium – a Veszprémi Magyar – Finn Egyesület szervezésében, Tímár Veronika vezetésével az iskola diákjainak segítségével rendezett kiállítást Sugár Ágnes önkéntes munkája kapcsán készült finnországi képeiből az intézményben. A lappföldi képeket bemutató tablók jól szolgálták az egy hétig tartó finn programsorozatot, amelynek része volt Meszlényi Norbert előadása az Ivalóban szervezett Batents Régió Katasztrófavédelmi gyakorlatáról, és a beszélgetés Harriet Lonkával, a Finnagora igazgatójával, aki Mia Örndahlhan felnőttképzési szakember társaságában Finnországról és a finn emberek mindennapjairól beszélgetett a diákokkal.

Február-márciusban Sugár Ágnes kiállításának anyaga került bemutatásra a Kossuth Lajos Általános Iskolában.
Április 6-án, Lappföldi utakon címmel Tímár Veronika – az egyesület tiszteletbeli, örökös elnöke – előadást tartott a megyeháza nyugdíjasai számára. Az előadáson vendégünk volt Kreetta Alatalo, aki finn csokoládéval lepte meg a jelenlévőket. Finn barátunk ez alkalommal az egyesület vezetőségének kíséretében Veszprém mellett pár napra ellátogatott Békéscsabára és Gyulára. Dr. Szoboszlai András elnököt, Vókó Péter titkárt, Tímár Veronikát és finn vendégünket Zsabka Erzsébet fogadta a csabai finn barátok képviseletében.

Május 15.
Civil Nap a Kossuth utcán; a Kukkantó Baráti Kör egyesülettel tervezett és gondosan előkészített megjelenés a mostoha időjárás miatt elmaradt.

Május 22.
Pünkösdi Alkotóház a Balaton Plázában a Kukkantó Egyesülettel közösen játszóház szervezésével fogadtuk a gyerekeket és népszerűsítettük egyesületünket.

Május 27-június 3.
Az Yläkemijoen Koulu Iskola diákjainak és tanárainak látogatásával megvalósult az első diákcsere program a Kossuth Iskolával. Az egyhetes program sikeres volt. A csoport tagjai közül többen – finnek és magyarok – könnyes szemmel vettek búcsút egymástól és várják a 2011 évi viszontlátást. Az iskolák képviselőinek aktív közreműködésével indult el az UNICEF sál kötése a megyei könyvtár fogadóterében berendezett finn kuckóban. (a diákcsere projekt megvalósítását a Nemzeti Civil Alapprogram támogatja)

Június 5.
Magyar – Finn Társaság választmányi ülésén Pécsett: Szamosi Attila, Bogdán Gabriella, Vókó Péter képviselte egyesületünket.

Június 11-12.
A rovaniemi Belcanto énekegyüttes kérésére szerveztük meg a finn énekesek kétnapos látogatását Veszprémben. Június 11-én a rovaniemi Belcanto és a veszprémi Hóvirág Énekegyüttesek közös koncertet adottak a Dubniczay-palotában.

Június 17-24.
Merja Leinonen, testvérével Anna Fomkinnal együtt magánlátogatásra érkezett Veszprémbe. Több éves együttműködésünk nyomán a sodankylä-i vendégeinknek meglepetés programot készítettünk. Veszprém mellett eljutottak Pécsre 2010. évben Európa Kulturális Fővárosába, Pécsváradra és Horvátországba.
A finn barátainknak egyesületi tagjaink – Tímár Veronika, Sugár Ágnes, Szoboszlai András, Vókó Péter családja – biztosította a vendéglátását.

Június 23-július 7.
Nina Miettinen, a rovaniemi partnerszervezet titkárának, mint az idei Seija Hurri ösztöndíjasunk önkéntes felajánlásokkal jelentős mértékben hozzájárulva tudtuk biztosítani a program megvalósítását. Kéthetes tanulmányútja során figyelembe vettük Magyarország megismerését szolgáló kéréseit. Veszprémben: Hajnóczy Erzsébet, Tímár Veronika, Mezős Gábor, a Steiger család és Urbanics Júlia látta vendégül, a kőszeg környéki kirándulás szervezését és megvalósítást dr. Szoboszlai András és Vókó Péter biztosította a vendég számára.

Június 26.
Nina régen vágyott Trabant vezetése színesítette az Egyesületi pikniket és szalonnasütést a Gulyadombon. A hangulatos közösségerősítő nyári programunkon Bagladi Orsolya kíséretében Keresztes László professzor urat is üdvözölhettük. Juhannus idején első alkalommal most került sor az egyesületi tagok találkozására a természetben. Reméljük, felbuzdulva a kezdeti sikereken a találkozó évről évre folyamatosan megrendezésre kerül majd a jövőben is.

Júliusban Anita Vizner-Säkkinen és Yrjö Säkkinen látogatásában működtünk közre Veszprémben és Ajkán. Anitáék 36 vendéget is magukkal hoztak Veszprém megyébe. Yrjö családja, szélesebb körű rokonsága, ez alkalommal ismerkedhetett meg Veszprém megyével. A látogatás egy életre szóló kapcsolat megerősítése is volt. Anita és Yrjö Ajkán megismételte az evangélikus egyház szertartása szerint a korábban már Rovaniemiben kimondott boldogító „igent”. A vendégek tiszteletére Veszprémben, az Evangélikus Templomban énekes köszöntőt, mini koncertet szerveztünk. A vendégek tiszteletére orgonamuzsika kíséretében dr. Szoboszlai András és Hajnóczy Erzsébet énekelt.

Augusztus 31.
Esko Lotvonen, a Lapin Liitto vezetőjének látogatása alkalmával egyesületünk szervezett programot finn vendégünknek Veszprémben és Balatonfüreden. A füredi Városi Múzeumban, a kiállítás megtekintésén túl kötetlen beszélgetést folytatottunk magas rangú finn vendégünkkel az egyesület tagjainak társaságában.


Szeptember 1-november 30.

“Hogyan vannak jelen a gyermekek jogai az életemben?” című fogalmazásíró pályázatot népszerűsítettük a veszprémi általános iskolások körében, együttműködve a kiíró Rovaniemi várossal, a budapesti Finn Nagykövetséggel, Veszprém Város Önkormányzatával és a Kukkantó Baráti Körrel. Az első sikertelen felhívásra mindössze 3 pályázat érkezett be, a közös munka viszont eredményes lett, az első helyezetett 50 pályázó közül választotta ki a követségi zsűri. A pályázat elő zsűrijének koordinálását, adminisztrációját Tímár Veronika és Somody Zsuzsa végezték. A pályázatok nagy száma és a felelős döntés nem kis feladatot jelentett a bírálatra rendelkezésre álló tíz napban.

Szeptember 11-18.
Jutarinki Senior (Jutaratio) táncegyüttes látogatása Merja Leinonen vezetésével Veszprém megyében. Az együttes fogadásához Veszprém Megye Önkormányzatától, Veszprém várostól és a Török Ignác utcai idősek otthonától támogatást.

Szeptember 14.
11:30 Jutarinki Senior (Jutaratio) táncegyüttes fellépése először a Török Ignác utcai idősek otthonában volt, ahol az idős emberek nagy örömmel fogadták a messziről jött népviseletben megjelenő táncosokat.
16:30 Jutarinki Senior (Jutaratio) táncegyüttes második fellépésére a Kossuth Lajos Általános Iskola udvarán került sor, ahol elsősorban az egyesületi tagok és azok a diákok, tanárok, szülők alkották a közönséget, akik a tavaszi diákcsere program részesei voltak.

Szeptember 25.

Részt vettünk a Bán Aladár emlékkonferencia (Várpalota) megvalósításában. Egyesületünk által delegált előadó: dr. Révay Valéria tanszékvezető egyetemi docens volt.

Október29-31.
Nagy sikerrel valósult meg az első tiszántúli egyesületi kirándulás, amikor is 14 fős csapatunk Békéscsabára és Gyulára utazott. Részt vettünk a Csabai Kolbászfesztiválon, és az Ibsen Házban szervezett finn képzőművészeti kiállítás megnyitásán, ismerkedtünk a Körös-parti vidék szépségeivel. Az utazásra a Békéscsabai finnbarátok meghívása alapján került sor. Zsabka Erzsébet és csapata felejthetetlen vendéglátásban részesített bennünket. Reméljük, viszonzásul hamarosan mi is vendégül láthatjuk a békés megyei barátainkat.


November 4.
Az egyesület vezetősége képviseletében dr. Szoboszlai András, Vókó Péter, Tímár Veronika családtagjaik és barátaik társaságában vettek részt a vörösiszap károsultjai javára rendezett Jótékonysági hangversenyen a Finn nagykövet budapesti rezidenciáján. A koncert bevétele közel félmillió forint volt.

November 5-7.
A Magyar – Finn Társaság szervezésében az önköltséges Kulturális Hétvégén a vemafi-t Tímár Veronika képviselte. A nagykövetség könyvtárának konferencia termében kezdődő és a Néprajzi Múzeumban záruló program, érdekes és információkban gazdag előadásai jól szolgálták a társaság tagjainak aktuális tájékoztatását. A tanácskozás lehetőséget kínált a személyes találkozókra és a gondolatcserére.

December 1.

Vezetőségi ülés

December 3.
Finnország függetlenségi évfordulója tiszteletére rendezett fogadáson, Dr. Szoboszlai András elnök, Vókó Péter titkár és Tóth Péter egyesületi tagunk vett részt.

December 4.
Ezen a napon volt a Magyar – Finn Társaság választmányi ülése Salgótarjánban, amin sajnos nem tudtunk részt venni. Az egyesület hadra fogható csapatának valamennyi tagja Veszprémben dolgozott, tekintettel arra, hogy ezen a napon volt vendégünk Joulupukki, a Finnagora vezetője és munkatársai.
Joulupukkit a Kukkantó Baráti Kör Egyesület 20 éves jubileumi évének nyitányán köszöntöttük. A lappföldi Mikulás adta át Rovaniemi város által az UNICEF népszerűsítése érdekében a „Hogyan vannak jelen a gyermekek jogai az életemben?” címmel meghirdetett pályázat első díját. A pályázatot beküldő gyerekek valamennyien jutalmat, ajándékot kaptak a pályázatot szervező, a Kukkantó gyermekműsort szponzoráló szervezetektől, közöttük a vemafi-tól. Az egyetemi Aulában megjelent 600 gyermek és szülő előtt bemutatásra került az UNICEF sál is (9 méter), amelyet dr. Szoboszlai András adott át szimbolikusan a lappföldi Mikulásnak.

December 11.
Joulupukki a Finnagóra szervezésében és kíséretével Ajkára, Devecserbe és Kolontárra látogatott, Jari Vilén nagykövet, Esko Lotvonen, a lappföldi régió hivatalvezetője, Mauri Gardin Rovaniemi város polgármestere és a MALÉV helsinki képviseletét ellátó Annika Eerola társaságában.
A finn delegáció Veszprém város polgármesterével és a Magyar – Finn Egyesület vezetésével a Villa Mediciben találkozott és rövid közös megbeszélést folytatott az aktuális együttműködési kérdésekről.
Ez alkalommal adtuk át véglegesen Rovaniemi polgármesterének a Veszprémben az ajkai finnbarátok hozzájárulásával kötött UNICEF sálat, a veszprémiek üdvözletével.

December 16.
16:00 Kiskarácsonyi ünnepség (Pikkujoulu) az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Kisfaludy termében. A több mint másfél évtizedes hagyomány a barátság és a szeretet jegyében hozza össze az egyesület tagjait, a finnbarátokat és a hozzájuk kötődő családtagokat.
Ez alkalommal együttműködési szerződés aláírásra került az INWEB Solutions Kft.-vel.

December 17.
II. Karácsonyi Közös Éneklés az evangélikus templomban a Hóvirág Énekegyüttes közreműködésével.
A szép számban összegyűlt veszprémieket, Isó Dorottya lelkésznő köszöntötte és szólt az ünnep bensőségességéről, Jézus születéséről. Az egyesületünk finn mintára már második alkalommal – a civil szervezetek összefogásának reprezentálásával – olyan programot kínált Veszprém polgárainak, amely a szeretet jegyében a karácsonyi felkészülést, az elmélyülést igazán szolgálja. Advent idején, a város szívében álló templomépület kapuinak megnyitásával, a karácsonyi vásár közelségében, az ünnepi díszben ragyogó Kossuth utcában mindenki megpihenhetett és részt vehetett az ismert és a kevésbé ismert karácsonyi énekek együttes megszólaltatásában.
A gondosan összeválogatott karácsonyi énekek kottája és szövege egy, a megjelenésében is ünnepélyes erre az alkalomra tervezett és megjelentetett, ajándékként elvihető kiadvány, amely az otthoni ünnepen a családok számára is jól használható. Azzal az igényességgel készült el a grafikával illusztrált és két szín nyomással kiadott füzet, hogy a templomi éneklést követően, szent este is lapozni lehessen a feldíszített karácsonyfa fényében. A szándékunk az volt, hogy segítsük a jóakaratú embereket abban, hogy meghitt és emlékezetes ünnep részesei legyenek és ne a csomagok halmaza és forint értéke, hanem a szeretet hangjai határozzák meg az ünnepet. Köszönet illeti Veszprém Város Önkormányzatát, hogy anyagi támogatást adott a program megrendezéséhez.

Az élet diktálta a feladatot végeztük a térségünket ért vörösiszap katasztrófa kapcsán, amikor segítettük az kapcsolatépítést; támogató és károsult között.

Az egyesület vezetősége koordinálta és információ biztosításával segítette a vörösiszap katasztrófa térségébe irányuló finn segély célba érését. A korrekt tájékoztatás érdekében, az egyesület honlapján külön rovatot nyitott. Jóleső érzéssel követtük nyomon a finn civil szervezetek részérő megnyilvánuló önzetlen segítség érkezését. Pori városában szervezett jótékonysági koncert bevétele 4000 Euró volt, ami a devecseri könyvtári ellátó központ kárt szenvedett autójának pótlásához ad segítséget. A gyűjtés Rovaniemiben, a Mikulás városban egész évben folyik, így további támogatás érkezése folyamatban van.
Veszprém, 2011. január 6.
Dr. Szoboszlai András
elnök
Vókó Péter
titkár