III. Juhannus-nap 2018. június 23.

Ez az ünnep Finnország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, ami éppen Szent Iván napjára esik. A nyár ezen időszakában az északi területeken, a sarkkörön túl, a Nap több héten át a horizont fölött van. A nyár leghosszabb napját köszöntendő az emberek örömtüzet, úgynevezett Juhannus máglyát gyújtanak. Szokás szerint a legöregebb csónak képezi a máglya alapját, amelyre a több méter magas faágakat halmozzák fel. A tűz körül táncolnak, kolbászt sütnek. Ezt a hagyományt kívánja a VEMAFI összevetni a hazánkban ismert Szent Iván éji tűzgyújtási szokással. A máglyát minden évben Veszprém város polgármestere gyújtja meg.

A Juhannus-napi események késő délután kezdődnek. A máglya meggyújtásáig műsor, megnyitó, gyerekeknek kézműves foglalkozás, valamint Csizmahajító és Asszonycipelő versenyek zajlanak, valamint a Jezsuita templomban hangversenyt és kiállítást szervezünk. Este fáklyás felvonulás veszi kezdetét a KABÓCA Bábszínház művészeinek felvezetésével a Tiszteletbeli Finn Konzulátus – a Villa Medici Hotel – elöl a tóig.

A rendezvény ingyenes!