2010. évi beszámoló

Az egyesület 2010-ben folytatta dinamikus, teljességében az önkéntességre épülő Veszprém város nemzetközi kapcsolatait támogató munkáját. Finn testvérvárosunkban Nagy-Rovaniemiben, továbbá a Sodankylä térségében működő magyarbarát civil szervezetekkel folyamatos és rendszeres kapcsolatot ápolunk már évtizedek óta.
 
A Magyar – Finn Társaság tagjaként igyekszünk országos szinten is jelen lenni és aktív szerepet vállalni a magyar-finn kapcsolatok fejlesztésében. Fontosnak tartjuk a tagszervezetek közötti közvetlen együttműködést is, így a kölcsönösség jegyében a békéscsabai finnbarátokkal való közös programok megvalósítását. 2009-ben találkozót a Mikkeliekkel Veszprémben, 2010-ben közös gyúrást a Csabai Kolbászfesztiválon.
 
Színvonalas és eredményes működésünknek köszönhetően Lappföld önkormányzati vezetői is partnernek tekintik az egyesületünk vezetőségi tagjait és igényik a tagsággal való személyes találkozást Finnországban ugyanúgy, mint a magyarországi látogatásaik alkalmával. Veszprém város polgármesterével együtt mi is úgy véljük, hogy az a testvérvárosi kapcsolat lesz eredményes, amely mellett erős civil közösség áll.
 
A Veszprémi Magyar – Finn Egyesület (továbbiakban: vemafi) 2010-ben is együttműködött a város kulturális, oktatási és egyházi intézményeivel, civil szervezeteivel. Az egyesület elnöke és titkára mindenkor készen állt arra, hogy a tagok bevonásával közreműködjön a város és a megye önkormányzatai nemzetközi programjainak megvalósításában. Számos finn vendégeket fogadtunk, elsősorban Lappföldről, Rovaniemiből, Sodankylä-ből, Ouluból.
 
Az év kiemelkedő programja volt az első – általános iskolai korosztály száma szervezett – diákcsere keretében érkező finn csoport fogadása. Hosszú évek kitartó munkája nyomán, az egyesület kezdeményezésére és aktív közreműködésével valamint pályázati segítségével született meg a veszprémi Kossuth Iskola és az Yläkemijoen Koulu tanárainak és diákjainak személyes találkozása.
 
Külön figyelmet fordítottunk az ifjúság körében végzett, a magyar-finn kapcsolatokat népszerűsítő munkára. Gondoskodtunk arról, hogy a „Finn Hét a Magyar Iskolákban” címmel meghirdetett program teljeskörűen eljusson a veszprémi iskolákba. Felajánlottuk díjmentes segítségünket, vállaltuk előadók és programok biztosítását. Rovaniemi város pályázati felhívását az első sikertelen önkormányzati továbbítás után, ajánlásunkkal ismételten megküldtük a veszprémi iskoláknak és népszerűsítettük a kiírásban foglaltakat a diákság körében. A városi önkormányzat, a Veszprém TV és a vemafi összefogása ezzel az intenzív munkával felkeltette a téma iránti érdeklődést, és 47 pályázatból választhatta ki a követségi zsűri a díjazottakat.
 
2002-től rendszeresen együttműködünk a Kukkantó Baráti Kör Egyesülettel. Attól kezdve, hogy az első, Veszprém megyéből szervezetten Sodankylä-be utazó ifjúsági csoportot elkísérő TV stáb elkészítette a „Lappföldi utakon…” címmel sugárzott, Rovaniemiben, Pyhä järvinél és Sodankylä-ben forgatott három részes filmet. A kooperációban hatodik alkalommal fogadtuk közösen a lappföldi Mikulást. A legutóbbi decemberi találkozás a Kukkantó TV Gyermekműsor születésének 20. jubileumi ünnepe volt. Ez alkalommal közel háromezer veszprémi polgár – gyermekek, szülők és pedagógusok közössége – találkozott finn testvérvárosunk világhírű nagykövetével.
 
Az egyesületünk célkitűzése továbbra is a fiatalítás, az általános- és a középiskolás generáció megszólítása, az egyetemi fiatalok bevonása a magyar – finn kapcsolatok építésébe, fejlesztésébe.
Ennek érdekében már második alkalommal vettünk részt az egyetem által szervezett Külügyi Börzén. Lappföldi információkkal és tapasztalatok átadásával segítjük a hallgatók ösztöndíjas csereprogramjainak megvalósítását.
 
Nonprofit szervezetként arra viszont nem tudunk vállalkozni, hogy a kiutazóknak Rovaniemiben és térségében igénybe vehető térítésmentes szolgáltatást, illetve elhelyezkedési lehetőséget közvetítsünk.
Az egyesület fontosnak tartja Veszprém város és a megye megismerését és népszerűsítését. Gyakran vállaljuk finn kulturális és szakmai csoportok fogadását és idegenvezetését. Tudjuk azt is, hogy a viszonzásban finn barátainkra mindig számíthatunk.
 
Jó kapcsolatot ápolunk a Finn Nagykövetséggel és a Finnagorával. Jari Vilén nagykövet úr, Harriet Lonka igazgató, kulturális attasé, valamint munkatársai körében Garai Szilvia, Kiss Katalin és Mátray Gyöngyi segítségére minden esetben számíthattunk. Az együttműködés kölcsönös, a Veszprémet érintő finn vonatkozású témákban a követség több estben kikérte a véleményünket.
Összejöveteleink, programjaink az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet épületében biztosítottak. 2010-ben, jószolgálati célok megvalósításával; az UNICEF-sál kötésével színesítettük az intézmény rendezvényeit és csatlakoztunk a könyvtári szakmai egyesület felhívásához azzal, hogy a Satakuntai Finn-Magyar Társaság adományát, 4000 eurót a vörösiszap katasztrófa áldozatául esett devecseri könyvtári ellátó rendszer autójának pótlására megnyitott számlára irányítottuk.
 
Külön kell szólnunk Dr. Szakonyi Jánosné Zsuzsa, az egyesület gazdálkodását és programjait szervező következetes, a jogszabályoknak megfelelően történő munka irányítójáról, továbbá Horváth Renáta eredményes pályázati tevékenységéről.
 
Az egyesület működését az interneten minden érdeklődő nyomon követheti. Biztosítjuk a teljes nyilvánosságot az alap dokumentumainkban foglaltak megtekintéséhez. A honlap rendszeres frissítésére nagy hangsúlyt fektetünk. A takarékos gazdálkodás szem előtt tartása nyomán a tagság és a nagyközönség tájékoztatását, meghívók továbbítását elsősorban az internet kínálta lehetőség érvényesítésével oldjuk meg. Folyamatosan adunk információt a helyi és az országos médiának, a hazai és a finnországi partnerszervezeteknek. Megítélésünk szerint a vemafi népszerűsítésével Veszprém város kulturális gazdagságára, a civil szervezetek munkájának fontosságára is rá irányítjuk a figyelmet.
 
Nem feledkezhetünk meg vesztességeinkről, márciusban Póczik Tibortól, júliusban Horváthy Györgytől búcsúztunk. Mindketten alapítástól kezdve, aktív tagjai voltak egyesületünknek.
 
A Veszprémi Magyar – Finn Egyesület működésének 28. évébe lépett. A világban jelentős változások zajlanak, amelyek tevékenységünk megújítását szorgalmazzák. Keressük azt az utat, amely megoldást kínál politikamentes civil szervezetünk eddigi értékeinek megtartására, hagyományaink megőrzésére, ugyanakkor a szervezet korosztályi frissítésére, a támogatói kör kiszélesítésére.
Fontosnak tartjuk, hogy az önkéntesség megtartásával, a tagok egyéni hozzájárulása, a kulturális intézmények támogatása mellett, hangsúlyosabban kerüljön sor a programban kedvezményezett – turisztikai, informatikai – vállalkozói kör erőteljesebb hozzájárulására.
 
A jövőben is készen állunk az együttműködésre azokkal a szervezetekkel és intézményekkel, amelyek partnereknek tekintenek bennünket és a kölcsönös információszolgáltatás biztosításával társként igénylik a magyar-finn kapcsolatok fejlesztésében elvitathatatlan tapasztalatainkat és az e témában felajánlott jószolgálati tevékenységünket.
 Beszámoló a Veszprémi Magyar – Finn Egyesület 2010 évi munkájáról, a megvalósított programokról
 
Az egyesület 2010-ben folytatta dinamikus, teljességében az önkéntességre épülő Veszprém város nemzetközi kapcsolatait támogató munkáját. Finn testvérvárosunkban Nagy-Rovaniemiben, továbbá a Sodankylä térségében működő magyarbarát civil szervezetekkel folyamatos és rendszeres kapcsolatot ápolunk már évtizedek óta.
A Magyar – Finn Társaság tagjaként igyekszünk országos szinten is jelen lenni és aktív szerepet vállalni a magyar-finn kapcsolatok fejlesztésében. Fontosnak tartjuk a tagszervezetek közötti közvetlen együttműködést is, így a kölcsönösség jegyében a békéscsabai finnbarátokkal való közös programok megvalósítását. 2009-ben találkozót a Mikkeliekkel Veszprémben, 2010-ben közös gyúrást a Csabai Kolbászfesztiválon.
 
Színvonalas és eredményes működésünknek köszönhetően Lappföld önkormányzati vezetői is partnernek tekintik az egyesületünk vezetőségi tagjait és igényik a tagsággal való személyes találkozást Finnországban ugyanúgy, mint a magyarországi látogatásaik alkalmával. Veszprém város polgármesterével együtt mi is úgy véljük, hogy az a testvérvárosi kapcsolat lesz eredményes, amely mellett erős civil közösség áll.
 
A Veszprémi Magyar – Finn Egyesület (továbbiakban: vemafi) 2010-ben is együttműködött a város kulturális, oktatási és egyházi intézményeivel, civil szervezeteivel. Az egyesület elnöke és titkára mindenkor készen állt arra, hogy a tagok bevonásával közreműködjön a város és a megye önkormányzatainak nemzetközi programjainak megvalósításában. Számos finn vendégeket fogadtunk, elsősorban Lappföldről Rovaniemiből, Sodankyläből, Ouluból.
 
Az évi kiemelkedő programja volt az első – általános iskolai korosztály száma szervezett – diákcsere keretében érkező finn csoport fogadása. Hosszúévek kitartó munkája nyomán, az egyesület kezdeményezésére és aktív közreműködésével valamint pályázati segítségével született meg a veszprémi Kossuth Iskola és az Yläkemijoenkoulu tanárainak és diákjainak személyes találkozása.
 
Külön figyelmet fordítottunk az ifjúság körében végzett, a magyar-finn kapcsolatokat népszerűsítő munkára. Gondoskodtunk arról, hogy a „Finn Hét a Magyar Iskolákban” címmel meghirdetett program teljes körűen eljusson a veszprémi iskolákba. Felajánlottuk díjmentes segítségünket, vállaltuk előadók és programok biztosítását. Rovaniemi város pályázati felhívását az első sikertelen önkormányzati továbbítás után, ajánlásunkkal ismételtem megküldtük a veszprémi iskoláknak és népszerűsítettük a kiírásban foglaltakat a diákság körében. A városi önkormányzat, a Veszprém TV és a vemafi összefogása ezzel az intenzív munkával felkeltette a téma iránti érdeklődést és 47 pályázatból választhatta ki a követségi zsűri a díjazottakat.
 
2002-től rendszeresen együttműködünk a Kukkantó Baráti Kör Egyesülettel. Attól kezdve, hogy az első Veszprém megyéből szervezetten Sodankyläbe utazó ifjúsági csoportot elkísérő TV stáb elkészítette a Lappföldi utakon…… címmel sugárzott, Rovaniemiben, Pyhä-järvinél és Sodankyläben forgatott három részes filmet. A kooperációban hatodik alkalommal fogadtuk közösen a lappföldi Mikulást. A legutóbbi decemberi találkozás a Kukkantó TV Gyermekműsor születésének 20. jubileumi ünnepe volt. Ez alkalommal közel háromezer veszprémi polgár – gyermekek, szülők és pedagógusok közössége – találkozott finn testvérvárosunk világhírű nagykövetével.
 
Az egyesületünk célkitűzése továbbra is a fiatalítás, az általános- és a középiskolás generáció megszólítása, az egyetemi fiatalok bevonása a magyar – finn kapcsolatok építésébe, fejlesztésébe.
Ennek érdekében már második alkalommal vettünk részt az egyetem által szervezet Külügyi Börzén. Lappföldi információkkal és tapasztalatok átadásával segítjük a hallgatók ösztöndíjas csereprogramjainak megvalósítását.
 
Nonprofit szervezetként arra viszont nem tudunk vállalkozni, hogy a kiutazóknak Rovaniemiben és térségében igénybe vehető térítésmentes szolgáltatást illetve elhelyezkedési lehetőséget közvetítsünk.
Az egyesület fontosnak tartja Veszprém város és a megye megismerését és népszerűsítését. Gyakran vállaljuk finn kulturális és szakmai csoportok fogadását és idegenvezetését. Tudjuk azt is, hogy a viszonzásban finn barátainkra mindig számíthatunk.
Jó kapcsolatot ápolunk a Finn Nagykövetséggel és a Finnagorával. Jari Vilén nagykövet úr, Harriet Lonka igazgató, kulturális attasé valamint a munkatársai körében Garai Szilvia, Kiss Katalin és Mátray Gyöngyi segítségére minden esetben számíthattunk. Az együttműködés kölcsönös, a Veszprémet érintő finn vonatkozású témákban a követség több estben kikérte a véleményünket.
Összejöveteleink, programjaink a Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet épületében biztosítottak. 2010-ben, jószolgálati célok megvalósításával; az UNICEF-sál kötésével színesítettük az intézmény rendezvényeit és csatlakoztunk a könyvtári szakmai egyesület felhívásához azzal, hogy a Satakuntai Finn-Magyar Társaság adományát, 4000 eurót a vörösiszap katasztrófa áldozatául esett devecseri könyvtári ellátó rendszer autójának pótlására megnyitott számlára irányítottuk.
 
Külön kell szólnunk Dr. Szakonyi Jánosné Zsuzsa az egyesület gazdálkodását és programjait szervező következetes, a jogszabályoknak megfelelően történő munka irányítójáról, továbbá Horváth Renáta eredményes pályázati tevékenységéről.
 
Az egyesület működését az interneten minden érdeklődő nyomon követheti. Biztosítjuk a teljes nyilvánosságot az alap dokumentumainkban foglaltak megtekintéséhez. A honlap rendszeres frissítésére nagy hangsúlyt fektetünk. A takarékos gazdálkodás szem előtt tartása nyomán a tagság és a nagyközönség tájékoztatását, meghívók továbbítását elsősorban az internet kínálta lehetőség érvényesítésével oldjuk meg. Folyamatosan adunk információt a helyi és az országos médiának, a hazai és a finnországi partner szervezeteknek. Megítélésünk szerint a vemafi népszerűsítésével Veszprém város kulturális gazdagságára, a civil szervezetek munkájának fontosságára is rá irányítjuk a figyelmet.
 
Nem feledkezhetünk meg vesztességeinkről, márciusban Póczik Tibortól, júliusban Horváthy Györgytől búcsúztunk. Mind a ketten alapítástól kezdve, aktív tagjai voltak egyesületünknek.
 
A Veszprémi Magyar – Finn Egyesület működésének 28. évébe lépett. A világban jelentős változások zajlanak, amelyek tevékenységünk megújítását szorgalmazzák. Keressük azt az utat, amely megoldást kínál politikamentes civil szervezetünk eddigi értékeinek megtartására, hagyományaink megőrzésére, ugyanakkor a szervezet korosztályi frissítésére, a támogatói kőr kiszélesítésére.
Fontosnak tartjuk, hogy az önkéntesség megtartásával, a tagok egyéni hozzájárulása, a kulturális intézmények támogatása mellett, hangsúlyosabban kerüljön sor a programban kedvezményezett – turisztikai, informatikai – vállalkozói kör erőteljesebb hozzájárulására.
 
A jövőben is készen állunk az együttműködésre, azokkal a szervezetekkel és intézményekkel, amelyek partnereknek tekintenek bennünket és a kölcsönös információ szolgáltatás biztosításával társként igénylik a magyar-finn kapcsolatok fejlesztésében elvitathatatlan tapasztalatainkat és az e témában felajánlott jószolgálati tevékenységünket.
 

 
 
Továbbiakban ismertetjük a megvalósult programokat:
 
Február 1.-i vezetőségi ülést Február 4. –én a szokásos évi taggyűlés követett az egyesületnek otthont adó Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Kisfaludy termében.
 
Február 16.-án részt vettünk a Külügyi Börzén, a Pannon Egyetem aulájában. Az 5. Külügyi Börze célja, hogy az érdeklődők – elsősorban az egyetemi polgárok – első kézből tájékozódhassanak külföldi ösztöndíjakról, munka- és tanulási lehetőségekről. Az egyesület információkkal segítheti a hallgatók programjának megvalósítását, abban a reményben, hogy néhányan közülük csatlakoznak a közösségünkhöz.
Körlevelek kiküldésével ismét szorgalmaztuk az országosan meghirdetett FINN HÉT megrendezését a VESZPRÉMI ISKOLÁKBAN.
 
Február 15-22. között az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium – a Veszprémi Magyar – Finn Egyesület szervezésében, Tímár Veronika vezetésével az iskola diákjainak segítségével rendezett kiállítást Sugár Ágnes önkéntes munkája kapcsán készült finnországi képeiből az intézményben. A lappföldi képeket bemutató tablók jól szolgálták az egy hétig tartó finn programsorozatot, amelynek része volt Meszlényi Norbert előadása az Ivalóban szervezett Batents Régiók Katasztrófavédelmi gyakorlatról, és a beszélgetés Harriet Lonkaval, a Finnagóra igazgatójával, aki Mia Örndahlhan felnőttképzési szakember társaságában Finnországról és a finn emberek mindennapjairól beszélgetett a diákokkal.
 
Február-márciusban Sugár Ágnes kiállításának anyaga bemutatása került a Kossuth Lajos Általános Iskolában.
 
Április 6.-án, Lappföldi utakon címmel Tímár Veronika – az egyesület tiszteletbeli, örökös elnöke – előadást tartott a megyeháza nyugdíjasai számára. Az előadáson vendégünk volt Kreetta Alatalo, aki finn csokoládéval lepte meg a jelenlévőket.Finn barátunk ez alkalommal az egyesület vezetőségének kíséretében Veszprém mellett pár napra ellátogatott, Békéscsabára és Gyulára. Dr. Szoboszlai András elnököt, Vókó Péter titkárt, Tímár Veronikát és finn vendégünket Zsabka Erzsébet fogadta a csabai finn barátok képviseletében.
 
Május15.
Civil Nap a Kossuth utcán; a Kukkantó Baráti Kör egyesülettel tervezett és gondosan előkészített megjelenés a mostoha időjárás miatt elmaradt.
 
Május22.
Pünkösdi Alkotóház a Balaton Plázában a Kukkantó Egyesülettel közösen játszóház szervezésével fogadtuk a gyerekeket és népszerűsítettük az egyesületünket.
 
Május 27-június3.
Az Yläkemijoen Koulu Iskola diákjainak és tanárainak látogatásával megvalósult az első diákcsere program a Kossuth Iskolával. Az egyhetes program sikeres volt. A csoport tagjai közül többen – finnek és magyarok – könnyes szemmel vettek búcsút egymástól és várják a 2011 évi viszontlátást. Az iskolák képviselőinek aktív közreműködésével indult el az UNICEF sál kötése a megyei könyvtár fogadóterében berendezett finn kuckóban. (a diákcsere projekt megvalósítását a Nemzeti Civil Alapprogram támogatja)
 
Június 5.
Magyar – Finn Társaság választmányi ülésén Pécsett: Szamosi Attila, Bogdán Gabriella, Vókó Péter képviselte egyesületünket.
 
Június11-12.
a rovaniemi Belcanto énekegyütte kérésére szerveztük meg a finn énekesek kétnapos látogatását Veszprémben. Június 11. –én a rovaniemi Belcanto és a Hóvirág Énekegyüttesek közös koncertet adottak, a Dubniczay-palotában.
 
Június17-24.
Merja Leinonen testvérével Anna Fomkinnal együtt magánlátogatásra érkezett Veszprémbe. Több éves együttműködésünk nyomán a sodankyläi vendégeinknek meglepetés programot készítettünk. Veszprém mellett eljutottak Pécsre 2010.évben Európa Kulturális Fővárosába, Pécsváradra és Horvátországban.
A finn barátainknak egyesületi tagjaink – Tímár Veronika, Sugár Ágnes, Szoboszlai András, Vókó Péter családja – biztosította a vendéglátását.
 
Június 23-július7. Nina Miettinen, a rovaniemi partner szervezet titkárának, mint az idei Seija Hurri ösztöndíjasunk önkéntes felajánlásokkal jelentősmértékben hozzájárulva tudtuk biztosítani a program megvalósítását. Kéthetes tanulmányútja során, figyelembe vettük a Magyarország megismerését szolgáló kéréseit. Veszprémben: Hajnóczy Erzsébet, Tímár Veronika, Mezős Gábor, a Steiger család és Urbanics Júlia látta vendégül, a kőszeg környéki kirándulás szervezését és megvalósítást dr. Szoboszlai András és Vókó Péter biztosította a vendég számára.
 
Június26.
Nina régen vágyott Trabant vezetése színesítette az Egyesületi pikniket és szalonnasütést a Gulyadombon. A hangulatos közösség erősítő nyári programunkon Bagladi Orsolya kíséretében Keresztes László professzor urat is üdvözölhettük. Juhannus idején első alkalommal most került sor az egyesületi tagok találkozására a természetben. Reméljük, felbuzdulva a kezdeti sikereken a találkozó évről évre folyamatosan megrendezésre kerül majd a jövőben is.
 
Júliusban Anita Vizner-Säkkinen és Yrjö Säkkinen látogatásában működtünk közre Veszprémben és Ajkán. Anitáék 36 vendéget is magukkal hoztak Veszprém megyébe. Yrjö családja, szélesebb körű rokonsága, ez alkalommal ismerkedett Veszprém megyével. A látogatás egy életre szóló kapcsolat megerősítése is volt Anita és Yrjö Ajkán megismételte az evangélikus egyház szertartása szerint a korábban már Rovaniemiben kimondott boldogító „igent”. A vendégek tiszteletére Veszprémben az Evangélikus Templomban énekes köszöntőt, mini koncertet szerveztünk. A vendégek tiszteletére, dr.Szoboszlai András és Hajnóczy Erzsébet énekelt.
 
Augusztus31.
Esko Lotvonen, a Lapin Liitto vezetőjének látogatása alkalmával az egyesületünk szervezett programot finn vendégünknek, Veszprémben és Balatonfüreden. A füredi Városi Múzeumban, a kiállítás megtekintésén túl kötetlen beszélgetést folytatottunk magas rangú finn vendégünkkel az egyesület tagjainak társaságában.
 
Szeptember1-november30.
“Hogyan vannak jelen a gyermekek jogai az életemben?” című fogalmazásíró pályázatot népszerűsítettük a veszprémi általános iskolások körében együttműködve a kiíró Rovaniemi várossal, a budapesti Finn Nagykövetséggel, Veszprém Város Önkormányzatával és a Kukkantó Baráti Körrel. Az első sikertelen felhívással mindössze 3 pályázat érkezett be, a közös munka viszont eredményes lett, az első helyezetett 50 pályázó közül választtatta ki a követségi zsűri. A pályázat elő zsűrijének koordinálását, adminisztrációját Tímár Veronika és Somody Zsuzsa végezték. A pályázatok nagy száma és a felelős döntés nem kis feladatot jelentett a bírálatra rendelkezésre álló tíz napban.
 
Szeptember 11-18.
Jutarinki Senior (Jutaratio) táncegyüttes látogatása Merja Leinonen vezetésével Veszprém megyében. Az együttes fogadásához a megyei önkormányzattól és Veszprém várostól kaptunk és a Török Ignác utcai idősek otthonától támogatást.
 
Szeptember 14.
11:30 Jutarinki Senior (Jutaratio) táncegyüttes fellépése először a Török Ignác utcai idősek otthonában volt, ahol az idős emberek nagy örömmel fogadták a messziről jött népviseletben megjelenő táncosokat.
16:30 Jutarinki Senior (Jutaratio) táncegyüttes második fellépésére a Kossuth Lajos Általános Iskola udvarán került sor, ahol elsősorban az egyesületi tagok és azok a diákok, tanárok, szülők alkották a közönséget, akik a tavaszi diákcsere program részesei voltak.
 
Szeptember 25.
Részt vettünk a Bán Aladár emlékkonferencia (Várpalota) megvalósításában. Egyesületünk által delegált előadó:dr.Révay Valéria tanszékvezető egyetemi docens volt.
 
Október 29-31.
Nagy sikerrel valósult meg az első tiszántúli egyesületi kirándulás, amikor is 14 fős csapatunk Békéscsabára és Gyulára utazott. Részt vettünk , a Csabai Kolbászfesztiválon és az Ibsen Házban szervezett finn képzőművészeti kiállítás megnyitásán, ismerkedtünk a Kőrö-parti vidék szépségeivel. Az utazásra a Békéscsabai finnbarátok meghívása alapján került sor. Zsabka Erzsébet és csapata felejthetetlen vendéglátásba részesített bennünket. Reméljük viszonzásul hamarosan mi is vendégül láthatjuk a békésmegyei barátainkat.
 
November 4.
Az egyesület vezetősége képviseletében dr.Szoboszlai András, Vókó Péter, Tímár Veronika családtagjaik és barátaik társaságában vettek részt a vörösiszap károsultjai javára rendezett Jótékonysági hangversenyen a Finn Nagykövetség Rezidenciáján. A koncert bevétele közel félmillió forint volt.
 
November 5-7.
A Magyar-Finn Társaság szervezésében az önköltséges Kulturális Hétvégén a vemafi-t Tímár Veronika képviselte. A nagykövetség könyvtárának konferencia termében kezdődő és a Néprajzi Múzeumban záruló program, érdekes és információkban gazdag előadásai jól szolgálták a társaság tagjainak aktuális tájékoztatását. A tanácskozás lehetőséget kínált a személyes találkozókra és a gondolatcserére.
 
December 1.
Vezetőségi ülés
 
December 3.
Finnország függetlenségi évfordulója tiszteletére rendezett fogadáson, Dr. Szoboszlai András elnök és Vókó Péter titkár vett részt.
 
December 4.
Ezen a napon volt a Magyar-Finn Társaság választmányi ülése Salgótarjánban, amin sajnos nem tudtunk részt venni. Az egyesület hadra fogható csapatának valamennyi tagja Veszprémben dolgozott, tekintettel arra, hogy ezen a napon volt vendégünk a Joulupukki és a Finnogra vezetője és munkatársai .
A Joulupukkit a Kukkantó Baráti Kör Egyesület 20 éves jubileumi évének nyitányán köszöntöttük. A lappföldi Mikulás adta át Rovaniemi város által az UNICEF népszerűsítése érdekében a „Hogyan vannak jelen a gyermekek jogai az életemben?” címmel meghirdetett pályázat első díját. A pályázatot beküldő gyerekek valamennyien jutalmat, ajándékot kaptak a pályázatot szervező, a Kukkantó gyermekműsort szponzoráló szervezetektől, közöttük a vemafi-tól. Az egyetemi Aulában megjelent 600 gyermek és szülő előtt bemutatásra került az UNICEF sál is (9méter), amelyet dr. Szoboszlai András adott át szimbolikusan a lappföldi Mikulásnak
 
December 11.
Joulupukki, a Finnagóra szervezésében és kíséretével Ajkára, Devecserbe és Kolontárra látogatott, Jari Vilén nagykövet, Esko Lotvonen, a lappföldi régió hivatalvezetője, Mauri Gardin Rovaniemi város polgármestere és a MALÉV Helsinki képviseletét ellátó Annika Eerola társaságában.
A finn delegáció Veszprém város polgármesterével és a Magyar-Finn Egyesület vezetésével a Villa Mediciben találkozott és rövid közös megbeszélést folytatott az, aktuális együttműködési kérdésekről.
Ez alkalommal adtuk át véglegesen Rovaniemi Polgármesterének a Veszprémben az ajkai finnbarátok hozzájárulásával kötött UNICEF sálat, a veszprémiek üdvözletével.
 
December 16.
16:00 Kiskarácsonyi ünnepség (Pikkujoulu) az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Kisfaludy termében. A több mint másfél évtizedes hagyomány a barátság és a szeretet jegyében hozza össze az egyesület tagjait, a finnbarátokat és a hozzájuk kötődő családtagokat.
Ez alkalommal aláírásra került az INWEB-bel való együttműködési szerződés.
 
December 17.
II. Karácsonyi Közös Éneklés az evangélikus templomban a Hóvirág Énekegyüttes közreműködésével.
A szép számban összegyűlt veszprémieket, Isó Dórottya és Isó Zoltán lelkészek köszöntötték és szóltak az ünnep bensőségességéről, Jézus születéséről. Az egyesületünk finn mintára már második alkalommal – a civil szervezetek összefogásának reprezentálásával – olyan programot kínált Veszprém polgárainak, amely a szeretet jegyében a karácsonyi felkészülést, az elmélyülést igazán szolgálja. Advent idején, a város szívében álló templomépület kapuinak megnyitásával, a karácsonyi vásár közelségében, az ünnepi díszben ragyogó Kossuth utcában .mindenki megpihenhetett és részt vehetett az ismert és a kevésbé ismert karácsonyi énekek együttes megszólaltatásában.
A gondosan összeválogatott karácsonyi énekek kottája és szövege egy, a megjelenésében is ünnepélyes erre az alkalomra tervezett és megjelentetett, ajándékként elvihető kiadvány, amely az otthoni ünnepen a családok számára is jól használható. Azzal az igényességgel készült el a grafikával illusztrált és két szín nyomással kiadott füzet, hogy a templomi éneklést követően, szent este is lapozni lehessen a feldíszített karácsonyfa fényében. A szándékunk az volt, hogy segítsük a jóakaratú embereket abban, hogy meghitt és emlékezetes ünnep részesei legyenek és ne a csomagok halmaza és forint értéke, hanem a szeretet hangjai határozzák meg az ünnepet. Köszönet illeti Veszprém Város Önkormányzatát, hogy anyagi támogatást adott a program megrendezéséhez.
Az élet diktálta a feladatot végeztük a térségünket ért vörösiszap katasztrófa kapcsán, amikor segítettük az kapcsolatépítést; támogató és károsult között.
Az egyesület vezetősége koordinálta és információ biztosításával segítette a vörösiszap katasztrófa térségébe irányuló finn segély célba érését. A korrekt tájékoztatás érdekében, az egyesület honlapján külön rovatot nyitott. Jóleső érzéssel követtük nyomon a finn civil szervezetek részérő megnyilvánuló önzetlen segítség érkezését. Pori városában szervezett jótékonysági koncert bevétele 4000 Euró volt, ami a devecseri könyvtári ellátó központ kárt szenvedett autójának pótlásához ad segítséget. A gyűjtés Rovaniemiben, a Mikulás városban egész évben folyik, így további támogatás érkezése folyamatban van.
 
 
Veszprém, 2011. január 6.
 
 
Dr. Szoboszlai András
elnök
 
Tímár Veronika
örökös tiszteletbeli elnök
 

Vókó Péter
titkár