Hóvirág énekegyüttes
Művészetek Háza
Veszprém, Vár u. 17.
Tárgy: Beszámoló a Hóvirág Énekegyüttes 2009. november 27- december 4-ig tartó finnországi koncertkörútjáról
2009. november 27-én indultunk.

Budapestre kisbusszal, majd Ferihegy2-ről repülőgéppel utaztunk Helsinkibe. A gép 19:20-as indulása jócskán megcsúszott: majdnem éjfél volt, mire Helsinkiben a csomagokkal a repülőtérről kikeveredve még épp elértük a belvárosba tartó utolsó buszt. Ott leszállva az élénk éjszakai életet élő finnek közt a macskaköves utcákon legörgettük bőröndjeinket a tengerparton álló négycsillagos Radisson Hotelbe.

2009. november 28. (a Nap: kel 8:50, nyugszik 15:26)

A 11 órai svédasztalos reggeli után városnézésre indultunk. Először a tengerpartot elhagyva átsétáltunk a szemerkélő esőben a Kaivopuistón (a Kauppatorin – a piactéren – épp vásárnap volt, jól láthattuk messziről), majd a három napos villamosjegy megvásárlása után felmásztunk a Tuomiokirkkóhoz (evangélikus katedrális). Az odavezető meredek lépcsősoron felérve már majdnem egy magasságba kerültünk a kikötőből idelátszó hatalmas tengerjáró hajó felső szintjével. A katedrális megtekintése után elvillamosoztunk a Temppeliaukio kirkkóhoz (a Sziklatemplomhoz), Timo és Tuomo Suomalainen épületéhez, melyet gránitsziklába vájtak, melyre a tető, mint hatalmas, szabálytalan, de harmonikus szalmakalap borul, s alóla a fémváz közrefogta üvegtáblákon hatol be a fény. Mindkét templomban az esti koncertekre próbáltak együttesek. Innen a Sibelius emlékműhöz vitt a villamos, ahol a végre ki-kisütő nap fényében kiszínesedett a tenger, az ég, a lehullott avar, a fák ágai, az arcok az utcán. Átszállással hazavillamosoztunk a szállodába, s onnan evés, pihenés után villamossal az alppilai egyházközség templomába. Próba, majd 19 órakor koncert, mely jól sikerült, bár mindenki itt szembesült először az 50 perces tisztán zene műsoridő fizikai kihívásával (cipőtalp, hangszálak kiszáradása, stb.). Utána a nagykövetség vendégei voltunk a nyíregyházi főiskola küldöttségével egyetemben egy hamisítatlan finn vacsorára a Magyar Kulturális Intézetben (füstölt lazac, húsgombóc, vajas karjalan piirakka, áfonyás pite).
Vendéglátónk Márkus Ildikó az intézet igazgatója, és Olga Huotari kulturális titkár volt.

2009. november 29. vasárnap ( a Nap 8:50-kor kelt – nyugodott 15:24-kor),

de a szaunázók már hétkor. Nyolckor bőséges reggeli, majd indulás a kikötőbe: a hajó fél tízkor indult Suomenlinnába, az Erődszigetre. A visszainduló hajóig rendelkezésre álló idő alatt befutottuk a szigetet, ki a legdélibb részén megmaradt bástyaromokig, útközben megcsodálva az itt horgonyzó Vesikko tengeralattjárót. A legmagasabb kiemelkedésre felmászva kézzel foghatóan érthetővé vált a sziget stratégiai fontossága. A repülő négy óra után indult Rovaniemibe. A hatalmas gép, melybe helyjegy nélkül tülekedtünk be, teljesen tele volt, főleg gyermekes családokkal, akik láthatóan a világ minden tájáról érkeztek. Leszálláskor kiderült, hogy Melindát az istenek a tenyerükön hordozzák: kívánsága szerint itt már hó – ha vékonyka is – borította a tájat, már amennyit a sötétben láttunk belőle. A repülőtéren vártak házigazdáink, akik hazavittek, finom vacsorával traktáltak, és másnap hagytak minket kipihenni magunkat.

 

November 30. hétfő

A hideg, lassan világosodó városban csomagokkal együtt (van, aki gyalog hurcolja a fél városon át) gyülekezünk az Alvar Aalto épületegyüttes városházájában. Megtekintjük az udvarból kiemelkedő sziklaalkotást és a híres könyvtárat, majd ebéd után a városházát. Fél egykor kisbusszal indulunk Lappföldre. Kísérőnk, és lappföldi utunk szervezője, őrangyala Merja Leinonen. Sík, behavazott a vidék, egyre homályosul a világosság, a fenyők mintha mind kisebbek lennének, s néha rénszarvasok riszálják magukat az úton, amelyet vastagon belep a hó, de amelyen olyan biztonsággal hajt a sofőrünk, Tarja Yli-Tepsa, ami később Magyarországon gyakran eszembe jut, mikor a hóhelyzetről szóló lamentálást hallom a hírekben. A szöges gumik teszik, vagy a kevés autó, vagy vezetői gyakorlata? Az isten továbbra sem tett le minket a tenyeréből. Néhány kilométerrel Sodankylä előtt behajtunk egy erdőbe, majd kiszállunk egy petróleumlámpákkal megvilágított ösvény szélén, sürgetős ügyeinket elintézzük egy biobudiban (rongyszőnyeg a padlón!), majd beheveredünk egy kerek sátor fotelszerűen kialakított padjaira, így veszünk részt az északi fényről szóló előadáson. Az előadó hölgy magyarul mutatkozik be, mert magyarul tanul, de aztán átvált az angolra. Sodankylä-ben már teljes a sötétség (a hó és a telő hold fényesíti), mire elfoglaljuk a szállást. Ötkor próba az evangélikus templomban, majd hatkor koncert, melyet a helyi, körülbelül harmincfős vegyeskar kezdett meg két művel, majd mi folytattunk. A kis számú, de érdeklődő közönség lelkes volt. Azután egy régi, de helyreállított, és ma közösségi térként szolgáló faházban láttak minket vacsorára vendégül a kórus tagjai, és a sodankylä-i egyesület tagjai Riikka Maijanennek köszönhetően. A szállásra visszatérve András napot ünnepeltünk az étkezőben.

Másnap december 1. kedd volt. (A Nap kel: 10:30-kor, nyugszik: 13:33).

Tíz órakor reggeliztünk. A még sötét kert (park?) a ház körül alacsony, kicsi lámpákkal volt megvilágítva, s egyszer csak feltűnt egy szelíden sétáló rénszarvas a kerti úton. Tíz ötvenkor indultunk a városházára, ahol a polgármester vendégei voltunk: beültünk a tanácsterembe, tájékoztattak minket a városka bányászatában rejlő fejlesztési lehetőségekről, és egy gyönyörű filmet vetítettek le Lappföldről. Kötve hiszem, hogy valaha bárki is egyszerre ennyi szépségét megfigyelhetné ennek a tájnak, mint amennyit mi itt láthattunk. A Midnight Moon nevű étteremben ebédeltünk, majd útra keltünk Kittilä-n keresztül Levibe. A hó egyre vastagabb, három órára már alkonyatiak a fények, s két óra múlva Levinél az addigi sík mocsárból (behavazott fenyő-és nyírfák sora) egy fényfüzérekkel kivilágított hegy: Levitunturi tűnt fel. Ez a helység egy paradicsom: csupa fogadó, bolt, templom, a kivilágított fák roskadnak a hótól, végre harapni lehet a levegőt (-10 fok körül), kevés az autó, az utcán egy sífutó is – és csodálatos az esti koncert. A templom ( Mária kápolna) picike, gyönyörűen egyszerű a vadonatúj, fából készített belső tér, amelyből ülve rálátni a haranglábra, a csillagos égre. Majd vacsorára hívtuk meg magunkat és vendéglátóinkat, a szállodánkhoz, a Hullu Poróhoz tartozó lapp-finn hagyományos étkeket kínáló Ämmilä nevű étterembe.

 

 December 2. szerda.

Mire a nap felkel, már a kellő reggeli lustálkodás, vagy séta, fényképezés („nem kívánt ddörlenddő”), egy kiadós, ráérős reggeli után úton vagyunk a busszal a Levitunturi tetejére. A kelő nap egyik oldalon átsüt a sötét fatörzsek közt, a másikon bearanyozza őket. A csúcson szél, hóesés, napsütés, „csoportkép hölggyel”; majd fel a lesiklópálya tetejére, fotóparadicsom a pazar fényekkel; egyeseket a sárga irigység gyötri a síelőket látva. Aztán rövid út az erdőbe, és már a rénszarvasoknál is vagyunk, ez a legnagyobb ajándék ezen a napon. Az állatok a fákhoz pányvázva várnak minket, a vadállatok nyugalmával és kiismerhetetlen tekintetével néztek vissza ránk, hóban csetlő-botló turistákra. Hét csónakszerű szánkóba ültünk, kettesével a leterített állatbőrökre. A szarvasok a korlátokkal kijelölt úton az erdő közepén fekvő tó partjáig húztak minket a maguk autonóm módján (visszafogni vagy ösztökélni teljesen reménytelen lett volna őket). A kerek faház közepén égett a tűz, körülötte melegedtek a kannák. Ott teáztunk, kávéztunk, énekeltünk. A leszálló alkonyatban –mivel senki nem esett lékbe- visszaszánkáztunk a buszhoz. Mire útnak indultunk Rovaniemibe, teljesen besötétedett, csak a telihold tündökölt az égen. Három óra körül járt.

December 3. csütörtök Rovaniemiben

Tíz órakor találkoztunk az Arktikumban. A félig földbe süllyesztett, sarkvidéki hangulatú épületben található Lappföld legérdekesebb múzeuma, aminek állandó kiállításait, interaktív bemutatóit néztük végig. Utána átsétáltunk a Marttiini késgyár bemutató boltjába egy kis vásárlásra és bámészkodásra, majd a bevásárlóközpontba a fagyos, derült hidegben (-10 fok). A családoknál elfogyasztott ebéd és rövid pihenés után az evangélikus templomba mentünk az utolsó koncert előtti próbára. Ezen a hét órakor kezdődő koncerten volt a legnépesebb közönség, s a lelkesedésük is – főként a finn karácsonyi daloknál – érzékelhető volt. Utána búcsúvacsora egy óvodában, mely a minket köszöntő Lapin Lauluveikot . Ünnepi lazacleves, sütemény, hegedű-zongora duó, s a kórusok köszöntő zenéi, majd asztalt bontottunk, s mentünk haza.

 

December. 4-a hazaindulás és -érkezés napja

A napot még Rovaniemiben töltjük (a Nap kel és nyugszik: 10:25 / 13:49.) Reggeli után elköszöntünk a családtól. Mikulásfalván, a sarkkörön találkoztunk. Sorban álltunk a Mikulásnál, énekeltünk neki (fénykép, videó készül). Dél körül értünk a repülőtérre. Ott búcsút vettünk minket eddig fuvarozó vendéglátóinktól. Kaptunk fehér rénszarvas kitűzőt, mellel mi is a Rovaniemit szeretők nyájába fogadtattunk. Becsekkoltunk, majd a két órás késéssel induló géppel Helsinkibe repültünk. Az ott napok óta sztrájkoló repülőtéri munkások nem rakták át a csomagjainkat a budapesti gépre, így a késve érkezésünket mindjárt tovább bonyolítottuk a reklamálással.

A finnországi út megvalósulásáért köszönet:

• Veszprémi Magyar – Finn Egyesület
  Kapella Alapítvány
  NCA
  Magyar Kuturális és Tudományos Központ – Márkus Ildikó, Olga Huotari
  Finn – Magyar Társaság Rovaniemi Környéki Tagozata – Reijo Sulasalmi
  Finn – Magyar Társaság Sodankylä-i Tagozata, Riikka Maijanen
  Merja Leinonen, Tarja Yli-Tepsa
  Lapin Lauluveikot, Rovala kórusok – Leena Niemi
  Finnair