Barents Rescue 2007
A Barents tenger országait Norvégia, Svédország, Finnország és Oroszország alkotja, noha ténylegesen csak Norvégia és Oroszország rendelkezik közvetlen tengeri összeköttetéssel. Ezen országokban észak felé haladva az egyre zordabb időjárási viszonyok miatt a lakosság száma is jelentősen csökken, ezért egy-két nagyobb várostól eltekintve alig lehet emberekkel találkozni. A táj szépsége azonban télen és nyáron egyaránt turisták ezreit vonzza Lappföldre. A karácsonyi időszakban közel fél ezer repülőgép érkezik Lappföld nemzetközi repülőtereire, így egyre nagyobb valószínûséggel következhet be légikatasztrófa. A mentés pedig a zord természeti körülmények, a nagy távolságok és a mentőerők alacsony létszáma miatt túlságosan elhúzódó lenne, ha a négy ország szükség esetén nem sietne egymás segítségére. A segítség viszont csak akkor hatékony, ha gyorsan, megfelelő eszközökkel és szakértelemmel érkezik. Erre mind a segítséget kérő, mind az azt adó országnak fel kell készülnie. Erre szolgálnak a négy évvel ezelőtt elindított közös gyakorlatok.
A helyszín kiválasztása egyáltalán nem volt véletlen. Saariselkä Lappföld szívében fekszik, és a közelében található Ivalóban van Finnország legészakibb repülőtere. Az elgondolás szerint egy brit utasszállító repülőgép fedélzetén 200 utassal a repülőtértől kb. 50 km-re kényszerleszállást hajt végre egy erdőben. A szerencsétlenség helyszínére nem vezet út, csak egy gyalog ösvény, amelyről egy patakon átívelő keskeny hídon keresztül lehet a szerencsétlenség helyszínére eljutni. Az időjárásjelentés szerint a hőmérséklet 0 fok alatt van, tehát a szerencsétlenség túlélőit sebesüléseiken túl még a fagyos hideg is veszélyezteti. A cél tehát az életben maradt embereket minél hamarabb olyan helyre juttatni, ahol megkaphatják a megfelelő egészségügyi ellátást. Addig is azonban védeni kell őket a lehûléstől, és már a helyszínen a repülőgép személyzete, és a könnyebben sérült utasok által elsősegélyben kell részesíteni az arra rászorulókat. A helyszín csak motoros szánnal és helikopterekkel volt megközelíthető.
Finnország, mihelyt a szerencsétlenség ténye bebizonyosodott, és láthatóvá vált, hogy egyedül képtelen lesz hatékonyan a bajba jutottak segítését megoldani, ezért haladéktalanul segítséget kért a szomszédos Barents tengeri országoktól. Norvégia két helikopterrel, Svédország egészségügyi csoporttal, és egy kórházrepülőgéppel, Oroszország pedig egy gyors bevetésû egészségügyi kontingenssel sietett Finnország segítségére. Finnország a katasztrófa helyszínére a legközelebb, Sodankyläben állomásozó mentőhelikopterét (ASLAK), és a határőrség helikopterét (Rovaniemi) küldte a földi mentőegységeken túl. Valamennyi kórházat és egészségügyi állomást készenlétbe helyezték. Egészségügyi dolgozókat, orvosi irányítással az ivalói repülőtérre küldtek, ahol – mint a szerencsétlenség helyszínéhez legközelebb fekvő repülőtéren – felállították az egészségügyi állomást, amely több egységből állt. A svéd kontingens és a finn vöröskereszt (Punainen Risti) saját ellátó sátorral rendelkezett, illetve a Svédországból érkezett kórházrepülőgép is fogadta a sérülteket. A repülőtér épületében a sérültek nagyobb hányada került ellátásra az osztályozásokat (triage) követően. Helsinkiben, közel 1000 km-re a szerencsétlenség helyszínétől, közel 100 ágy várta a kritikus állapotban lévő sérülteket, akiket állapotuk stabilizálását követően repülőgéppel szállítottak a finn fővárosba. A svéd sérültek a kórházgéppel, a norvég sérültek a norvég mentő-helikopterekkel kerültek elszállításra. A brit turisták ellátását Finnországban végezték el.
A gyakorlat három részből állt. Az első az „Alarmex” volt, amelyben a riasztások kivitelezését gyakorolták. Honnan, mennyi idő alatt lehetett a segítséget a helyszínre, illetve a repülőtérre eljuttatni. Számítógépes szimulációk segítségével a négy ország képviselőiből álló teamek gyakorolták a riasztások kivitelezését.
A második a „Table Top Exercise” volt. Ennek célja a helyszíni munka teoretikus begyakorlása volt.
A harmadik és talán legjelentősebb rész maga a helyszíni gyakorlat (Field exercise) volt. Az Alarmex és Table Top Exercise alatt elgondolt, és begyakorolt mozzanatok valós tevékenységgé váltak.
A szerencsétlenség imitált helyszíne a repülőtér kifutópályája mellett került felállításra. Roppant ötletes, közel életnagyságú repülőgép makettet rendeztek be, amely természetesen a födnek ütközés következtében ki is gyulladt. A 200 sérültet, és a repülőgép személyzetét alakító imitátoroknak köszönhetően hátborzongató élmény tárult mind a nézők, mind a gyakorlaton résztvevők szeme elé: kiabáló, jajveszékelő sérültek, halottak, a lélekjelenlétüket megtartó személyzet tagjainak keserves erőfeszítései annak érdekében, hogy minél több utas maradjon életben. A sérültek első osztályozására már itt sor került. Az élethûséget fokozta az is, hogy a valóságnak megfelelően múlt az idő, és az első egységek bizony csak meglehetősen késve érkeztek a helyszínre. A szerencsétlenség 11 órakor történt, az első sérültek azonban csak 13 óra körül érkeztek meg a repülőtéren felállított második osztályozó helyre.
A helikopterek a terminál előtti parkoló állásokra szálltak le, innen hordágyakon szállították be a sérülteket a második osztályozó helyre. A könnyebb sérültek saját lábukon, kísérettel érkezetek az épülethez.
A repülőtéren berendezett osztályozó és ellátó hely négy részből állt. A bejáratnál történt meg a második osztályozás, amely azt a célt szolgálta, hogy a helyszínen történt osztályozást felülvizsgálandó a szállítás alatt bekövetkezett állapotváltozásnak megfelelő ellátóhelyre irányítsák az érkező sérülteket.
Az érkezési oldalon egy piros és sárga zóna került kialakításra. A piros zónában az életveszélyes állapotú sérültek, a sárga zónában a súlyos, de nem életveszélyes sérültek ellátása történt.
A magyar mentőcsapat (Dörnyei Béla mentőszakápoló, Meszlényi Norbert mentőtiszt, Sümegi Imre tûzoltóparancsnok) dr. Szoboszlai András traumatológus rezidens-mentőorvos vezetésével a sárga besorolást kapott sérültek ellátását végezte. Az ellátó csapathoz négy finn ápolónő is csatlakozott, így a nyolc fős kontingens kb. 2 óra alatt közel 40 sérültet látott el, és készített fel transzportra. (Nagy megtiszteltetés volt, hogy külföldről jött orvos irányíthatta a hazai csapat tagjait is.) A 40 sérült között a nyílt lábszártörést elszenvedett betegtől a gerincsérültön át a szívbetegig mindenféle sérült megtalálható volt. A közös valamennyiükben az volt, hogy kisebb-nagyobb mértékben mindannyian égési sérüléseket is szenvedtek.
A magyarok részvétele ezen a gyakorlaton különleges dolognak számított, hiszen Magyarország nem tartozik a Barents tengeri országokhoz, és egy esetleges katasztrófaszituációban sem mutatkozik nagy realitása annak, hogy hazánkból is induljon mentőcsapat, hacsak a mentési munkák nem haladják meg a 24 órát. Azonban a finnek mégis lehetőséget adtak a magyar csapatnak, hogy „testvérekhez” hûen segítsenek az ellátásban. Természetesen ez a harminc éves barátság nyomán történhetett meg. A szakmai kapcsolatok létrejöttében döntő fontosságú a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület szerepe. A civil szervezet elnöke, Tímár Vera az elmúlt közel három évtized alatt hittel, és szeretettel építette a lappföldi és Veszprém megyei testvérvárosok közötti együttmûködést, amelynek eredményeképpen sok ember között szövődhettek baráti és szakmai kapcsolatok. A finnországi tartózkodás – a rovaniemi és a sodankyläi szállás, ellátás, a lappföldi közlekedés biztosításával – részben az ott élő magyar barátok, Reijo és Raili Sulasalmi, Yrjö és Anita Säkkinen, Merja Leinonen személyes támogatásával valósulhatott meg.
A gyakorlat ideje alatt Eero Anneberg, az ASLAK helikopterbázis vezetője többször is végig ment az osztályozó helyeken, és a szeméből mintha azt lehetett volna kiolvasni, hogy büszke magyar kollégáira, akiket ő látott vendégül a helikopterbázison, és akinek ugyancsak sok munkája volt abban, hogy a magyar csapat tevékenyen részt vehetett a lappföldi gyakorlaton. A finnek mindvégig egyenlő partnerként kezelték a csapat tagjait, amely nagyon jól eső érzés volt. A munkát kissé nehezítette az a körülmény, hogy Szoboszlai doktornak három nyelven (angol, finn, magyar) kellett párhuzamosan kommunikálnia. A repülőgép utasai ugyanis nagyrészt brit állampolgárok voltak, akikkel természetesen angolul kellett beszélni (a finnek roppant életszerûen játszották a brit utas szerepét).
A szituáció tovább bonyolódott, amikor bejelentették, hogy a Helsinkiből érkező repülőgép, amelyik a fővárosba szállította a kritikus állapotú sérülteket, késik, így további várakozást kellett a sérülteknek bejelenteni, és az ellátásukat ennek megfelelően folytatni. Egy ilyen szituációban nagyon fontos a betegekkel való kommunikáció is. Pszichés támogatásuk elengedhetetlen, különösen, ha az osztályozásból adódóan családtagok szeparálódnak egymástól. Nagy öröm volt az is, hogy a kommunikáció is sikeresen, és hatékonyan megvalósult.
Az induló oldalon a zöld zónát rendezték be. Ide olyan sérültek kerültek, akik lényeges sérüléssel nem rendelkeztek, és kórházba szállításuk esetén a leghosszabb ideig várakoztathatóak mindenfajta egészségromlás nélkül.
Amikor sérültek szállítása megkezdésre került, a gyakorlatot hivatalosan befejezettnek nyilvánították, a transzport már csak virtuálisan zajlott.
A gyakorlat minden egyes mozzanata a valóságos időknek megfelelően történt. A finnek precizitását mutatja, hogy a Svédországból érkező kórházrepülőgépet is igyekeztek valóságos időben leszállítani a repülőtéren.
A repülőtéren a gyakorlat ideje alatt folyamatosan nagy volt a biztonsági készenlét, hiszen valamennyi hely veszélyekkel volt tele (égő roncs, helikopter-, repülőgép forgalom, stb.). A résztvevők rádión keresztül tartották egymással a kapcsolatot, ennek megfelelően kritikus veszély esetére kulcsszót is kitaláltak. Amennyiben ez a szó elhangzott volna, a gyakorlatot azonnal berekesztették volna.
A gyakorlat komolyságát az is jelezte, hogy a gyakorlat idejére a repülőteret a forgalom elől teljes mértékben lezárták, így semmi sem zavarhatta meg a gyakorlat lebonyolítását.
A gyakorlat minden egyes mozzanatát kamerákkal is rögzítették, ezzel segítve a későbbi kiértékeléseket.
Ennek a gyakorlatnak több tanulsága is volt. Az egyik az, hogy csak kellő komolysággal lehet egy feladatot kezelni és azt megoldani. Kellő tisztelettel közelítettek a problémához. Kihangsúlyozták, hogy ők is tanulják, és nem tudják az ilyen szituációk kezelését. A ritka eseményekre pedig ugyanúgy fel kell készülni, mint a napi rendszerességgel bekövetkezőkre. Sőt! Talán még jobban is. El kell tudnunk ismerni, hogy képességeink, és lehetőségeink bizony nem határtalanok, és éppen ezért ne szégyeljünk másoktól segítséget kérni.
A Barents országok még időben felismerték, hogy rajtuk kívül álló okok miatt lehetőségeik egy ilyen, vagy ehhez hasonló tömeges baleseti szituációban korlátozottak. A cél érdekében, – ami nem más, mint minél több élet megmentése- a szomszéd országoktól is kell, hogy kérjenek segítséget. Ez a gyakorlat bizonyíték volt arra, hogy Finnország felelősen gondolkodó, és előrelátó vezetőkből áll, ennek köszönhetően a túlélés esélyei lényegesen jobbak lehetnek.
A gyakorlat természetesen befejeződött, de az együttmûködés tovább folytatódik a négy ország között. Két év múlva, 2009-ben az oroszországi Murmanszkban rendezik meg a soron következő Barents tengeri gyakorlatot.
Finnországban azonban jövőre is lesz katasztrófagyakorlat. Uusimaa 2008 névvel Helsinki körzetében a NATO-val közös erőpróbára kerül sor.
Beszámoló a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság weblapján: ITT
Támogatók:
04 Alapítvány
Országos Mentőszolgálat
Veszprém MJV Hivatásos Tûzoltósága
Veszprém Megyei Önkormányzat
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Veszprémi Magyar-Finn Egyesület
Finn-Magyar Társaság Rovaniemi Szervezete
Finnair
A 04 Alapítvány támogatásával Ön is menthet életet!
Veszprém Megyei Mentőszervezet 04 Alapítvány
Kinizsi Takarék: 73200189-11101961
Adószám: 19262156-1-19
