Első jelentés

Kedves magyarországi finn-barátok!

Mint azt a Vemafi honlapján olvashatták, március 27-én megérkeztem Rovaniemibe, s azóta rengeteg élménnyel lettem gazdagabb. Ezeket szeretném megosztani Önökkel néhány fotó kíséretében.

Amint elkészült a már közzétett repülõtéri fotó, azon melegében autóba ültünk, hogy mentorom, Merja Leinonen, lánya Laura és én, még aznap éjszaka leérjünk Kuopioba, Rovaniemitõl mintegy 700 km-re. Ebben a kelet-Finnországi városban egy hetet töltöttünk Merja családjánál vendégeskedve, ilyen módon itt-tartózkodásom elsõ hete mintegy nyaralásként telt. A kedvelt nyári üdülõtérség rengeteg apró tavacskáját még jégpáncél borította, de a tavasz napközben már megolvasztotta a havat. Az olvadás azonban Finnországban nem olyan gyors folyamat, mint Magyarországon, hiszen méteres hótakaróról van szó. Így az egyik esti szaunázás után alkalmam volt kipróbálni a szó szerinti hófürdõzést is! A vendégeskedés során több finn lakásba is bepillantást nyerhettem, s érdekes volt megfigyelni, hogy minden házban, minden lakásban (még a panelekben is) ott van a szauna, a fürdõszoba szerves részeként.

Aztán irány Lappföld! Merja és én is szomorúan tapasztaltuk, hogy a távoli északra még nem jutott el a tavasz híre, s még egy hétig mínusz húsz fokot mértünk éjszakánként, amelyben az esténként kavargó hóvihar csapadéka reggelre menthetetlenül lefagyott. Sodankylä tehát, egy barátságos kisváros, és egyben összefüggõ jégpálya képét mutatta. A több centis jég a járdákon és az utakon azonban sem a járókelõket, sem az autósokat, sõt még a biciklistákat sem zavarja, így kényszerûen, hamar akklimatizálódtam. Az utakat egyébként azért nem sózzák, mert a só vonzaná a rénszarvasokat. Az autósiskolában pedig külön vizsgát kell tenni jeges úton való közlekedésbõl.

Új otthonomban, Sodankyläben megkezdtem önkéntes tevékenységemet is. A városházán, Merja szárnyai alatt, kulturális és egyéb ifjúsági programok szervezését és lebonyolítását segítem, de miután híre ment itt-létemnek, a helyi általános iskolában is felkértek németórák adására. Ezenkívül akad egy-két olyan érdeklõdõ is, akik magyarul szeretnének tanulni, s természetesen nekik is segítek.

Szabadidõmben Merja egyik táncórájára járok (merthogy õ profi táncos és tánctanár is!), ahol egyelõre nem értem az elhangzottakat, de a táncos társaim nagyon kedvesek és segítõkészek, mint ahogy ez mindenkirõl elmondható. Természetesen szorgalmasan tanulom a finn nyelvet is, s próbálom egyedül megérteni logikáját, hangzásvilágát. Remélhetõleg hamarosan lesz lehetõségem egy nyelvtanfolyamhoz csatlakozni – de errõl majd a következõ alkalommal számolok be.

Sodankylä, 2008. április 18.