Finn mintára szervezték meg a hagyományos karácsonyi éneklést

Finnországban sokéves hagyomány, hogy a Kauneimmat joululaulut programon advent idején az evangélikus templomban elhangzanak a legszebb, legnépszerűbb, legkedvesebb karácsonyi dalok.

Veszprémben 2009-ben vált hagyományossá a VeMaFi és a gyülekezet által szervezett program. Elhangzottak az ismert adventi és a karácsonyi énekek, például a Jöjj, népek Megváltója, a Mennyből az angyal, a Fel útra, ti hívek, a Pásztorok, pásztorok, a Krisztus Urunknak áldott születésén, a Csendes éj címűek. Ahogyan tavaly, úgy idén is megszólalt néhány dal finnül: „Jeesus Kristus meille nyt neitseestä on syntynyt.”

Az éneklőket Szoboszlai András, a VeMafi elnöke és Isó Dorottya evangélikus lelkész köszöntötte. Az egyesület elnöke szólt arról, hogy Veszprém idén a Fejér megyei Iszkaszentgyörggyel közösen viselte a Finnugor kulturális főváros címet, a VeMaFi közreműködésével változatos programok sorozatában mutatták be a finn, az észt és a többi finnugor nép történelmét, életét, nyelvét, művészetét. Közreműködött Kiss Szilvia, a gyülekezet kántora és Balogh Ferencné, aki verseket olvasott fel.

Forrás: veol.hu (Balla Emőke)
A cikk megtekinthető ITT.