Finnként a veszprémi egyetemen

 

Az élet sok meglepetést tartogat a számunkra. Én ezt már 13 évesen megtapasztaltam, amikor egy nagyon kis apróságon, egy fél mondaton múlt az, hogy bekerüljek egy olyan iskolába Finnországban, amely különleges és egyedülálló az egész országban. Ez az iskola 380 km-re volt az otthonomtól, ahol 3 évet töltöttem. Azóta rájöttem, hogy nem volt véletlen, hogy odakerültem, mert biztos vagyok abban, hogy ha nem jártam volna oda, akkor itt sem lennék most.

Azóta nagyon sok minden történt. Gimnázium után biztos voltam abban, hogy idegenforgalmat akarok tanulni – Finnországban. Sajnos – vagy szerencsére? – nem vettek föl a fõiskolára, és valamit ki kellett találnom. Nem vagyok az az ember, aki otthon ül, és vár, hogy történjen valami. Tudtam, hogy valamit tanulnom kell, és keresnem kell az utam. Az otthonomtól nem messze lévõ erdõ- és mezõgazdasági szakiskola pótfelvételit hirdetett erdészeti, túravezetés és ökoturizmus szakra. Egy kis gondolkozás után úgy döntöttem, hogy miért is ne, végülis vidéki lány vagyok, farmon születtem, és nõttem fel, a szüleimmel azóta jártunk az erdõbe bogyókat szedni, túrázni és horgászni, amióta járni tudok, így az erdõ és a természet mindig is fontos volt a számomra. Ez a döntés az egész életemet megváltoztatta.

1997 áprilisában érkeztem elõször Magyarországra. Érdekes érzés volt, az ország, ahol soha nem jártam elõtte, az ország, amirõl gyakorlatilag semmit sem tudtam – és úgy éreztem, hazajöttem. Az elsõ héten tudtam, hogy én ide vissza akarok jönni. Meg akarok tanulni magyarul, itt akarok tölteni több idõt.

A két és fél hónap hamar eltelt. Nagyon sok helyen jártunk, nagyon sok emberrel találkoztunk, és a búcsú pillanata túl hamar jött el. De már tudtam, hogy vissza fogok jönni. De megint, mint elõtte is sokszor, és azóta is sokszor, nem úgy történtek a dolgok, ahogy gondoltam.

Egy évvel késõbb visszajöttem, azzal a céllal, hogy tanulok magyarul, kicsit körülnézek, és egy év után visszamegyek Finnországba, és ott folytatom a tanulmányaimat. Zircen laktam, és Veszprémbe jártam középiskolába. Mellette egy nagy álmomat valósítottam meg, amikor jelentkeztem a veszprémi zeneiskolába fuvolaórákra. Szép, eseményekkel teli évem volt, és többek között, a zirci családomnak, fuvolatanáromnak, az iskolámnak és annak a sok barátnak köszönhetõen, nem csak a nyelvet tanultam meg, hanem egyre jobban megszerettem az országot, és már egy év után tudtam, hogy még itt kell maradnom. Így jelentkeztem a Veszprémi Egyetem Idegenforgalmi és szálloda szakára, ahová felvettek. Beköltöztem Veszprémbe, és 1999 õszén elkezdtem a tanulmányaimat.

Mondani szokták, hogy az egyetemi évek az élet legszebb évei, és ezt én is aláírhatom. Túl gyorsan teltek el az évek, de egy pillanatát sem cserélném el. Az egyetem mellett elvégeztem egy idegenvezetõi- és fotótanfolyamot is, a hallgatói önkormányzat külügyi bizottságában tevékenykedtem, segítettem a Megyei Önkormányzatnak, Veszprém városnak és a Veszprémi Magyar-Finn Egyesületnek az ideérkezõ finn csoportok kalauzolásában, de sok minden mást is csináltam még, amire csak az idõmbõl futotta.

2003-ban lediplomáztam. Már régóta tudtam, hogy vissza “kell” költöznöm Finnországba. Tudni akartam, hogy hol a helyem – Finnországban akarok-e élni, vagy éppen Magyarországon, vagy esetleg egy harmadik országban. Így nyáron visszaköltöztem, és késõbb, õsszel felköltöztem Rovaniemibe. Ismét egy olyan hely, ahol életemben nem jártam, de annak ellenére egy természetes döntés volt. Tovább akartam tanulni, és Finnországban csak a Lappföldi Egyetemen lehetett turizmust tanulni. Mivel Veszprém és Rovaniemi testvérvárosok, és az egyetemek között is van csereprogram, így egyetemi éveim alatt sok ismerõsöm lett Rovaniemiben is.

Ismét nagyon mozgalmas évek következtek. Két évig éltem Rovaniemiben, a Rovala népfõiskolán magyart tanítottam, és projektmenedzserként dolgoztam az akkori Rovaniemi járásnál. A Lappföld és Veszprém megye közötti gazdasági kapcsolatokat fejlesztettem. Tolmácsoltam, fordítottam, szervezgettem. Sokat utaztam Lappföldön is, és Finnország és Magyarország között is. Jelentkeztem az egyetemre, fel is vettek, de sajnos egy elõdásra sem jutottam el.

Két év után úgy éreztem, lehet, hogy mégis vissza szeretnék költözni Magyarországra – majd egyszer. Majd ha végzek az egyetemen. Majd… De kaptam egy állásajánlatot, amit végül elfogadtam, és ismét költöztem, ez alkalommal Budapestre. Sajnos az eleje nem volt annyira sikeres, mint gondoltam, és utólag gondolva, érdekes, hogy mennyit is bír az ember, ha kell. De túléltem, és mint sokszor máskor is, sokat tanultam belõle.

Azóta kétszer is munkahelyet váltottam. Szerencsémre, Budapesten sok multinácionális cég hozta létre a szolgáltatóközpontját, és a finn nyelvtudásomnak köszönhetõen, nem volt nehéz munkát találni. Teljesen más területre kerültem, pénzügyes lettem, én, aki nem igazán kedveltem a pénzügyi tárgyakat az egyetemi éveim alatt. De megszerettem, és úgy érzem, megtaláltam a helyem. Közben utazhattam Dél-Afrikába is, és ezzel teljesült egy nagy álmom – eljutottam Afrikába. A munkáim során folyamatosan Finnországgal vagyok kapcsolatban, mivel fõleg finn ügyfelekkel dolgozom, így használhatom a nyelvet is. Munka mellett finn nyelvet tanítok. A tanulást sem felejtettem el, 2006 szeptembere óta A gödöllõi Szent István Egyetemre járok magyar nyelvû MBA-szakra. Várhatóan 2009 januárjában vehetem át az egyetemi szakközgazdász diplomámat.

Veszprémbe sajnos elég ritkán jutottam el az utóbbi két évben, de remélhetõleg ezentúl egy kicsit több idõt fogok tudni ott tölteni, mivel Veszprémet továbbra is otthonomnak tartom, és a fõvárosi élet és nyûzgés mellett egyre jobban vágyom a csöndre. De ha nem is jutottam el odaig, folyamatosan figyeltem az veszprémi eseményeket, a testvérvárosi kapcsolatokat, az egyesület rendezvényeit.Hogy hová visz az élet, azt még nem tudom, de egyelõre talán jobb is így, hogy nem tudom. ?

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a családomnak, édesanyámnak, édesapámnak és a testvéreimnek, akik mindig támogattak a döntéseimben, még akkor is, ha az fajdalmat is okozott nekik. Nem egyszer hiányoztam a családi találkozókról, nem egyszer volt szükségem segítségre, de a családomban mindig bízhattam.

Köszönettel tartozom dr. Tóth Istvánnak és családjának Zircen, akiknél egy évig lakhattam, és akik segítettek abban, hogy megtaláljam a helyem ebben az országban.

Köszönöm Tímár Verának, a pótmamámnak, hogy gondoskodott rólam az egyetemi évek alatt, etetett, itatott, és dolgoztatott. Sok tapasztalattal és élménnyel lettem gazdagabb, és nagyon sokat tanultam tõle.

És végezetül, köszönöm minden barátnak és ismerõsnek, Magyarországon és Finnországban, hogy segítettek, támogattak, és szebbé tették az életemet. Nélkületek, nem lennék az, aki vagyok.

Heli Halla-aho